14. rész

~ 14. rész~

- A szökéshez.

Xiumin kijelentése után hosszú másodpercekig néma csönd állt be közénk. Az említett teljes izgalommal várta, hogy ujjongva kitörjünk, és a nyakába ugorjunk, hogy mekkora egy zseni és benne vagyunk a szökésben. Biztos voltam benne, hogy Luhan ezt is tenné, szemei szinte ragyogtak az örömtől és a Remény lángja éledezni kezdett benne; egyedül csak azért nem tett semmit, mert ő volt köztünk a legfiatalabb és félt, ha megszólal, le lesz teremtve. Kris… nos, ő magához hűen csendben maradt és a fejét rázta, én pedig… én pedig iszonyat hangosan felnevettem. Idiótának tűnhettem, mert mindannyian rám kapták a tekintetüket és felvont szemöldökkel néztek rám.

- Bocsi, srácok, tényleg, de ez… Nem tudom, mit szívtatok manapság, de annyi hülye ötletet hallok, hogy muszáj nevetnem. Jaj, istenem – vettem két nagy levegőt, majd abbahagytam a kacarászást és kőkemény tekintettel Xiuminra néztem. – Felejtsd el! Semmi esélyünk.

- Már miért ne lenne? Erősebbek vagyunk náluk, ha farkasokká válunk!

- Őszintén, te változtál át már farkassá saját magadtól? Honnan tudod, hogy mi fog történni? Honnan tudod, hogy melyikünk szervezete hogyan reagál erre? Eddig gyógyszereket szedtünk, de ha most abbahagyjuk, ki tudja, kivel mi történik. Ez veszélyes. Ez az egész balul is elsülhet.

- Édes istenem – forgatta meg a szemeit Xiumin – Pont te mondod azt, hogy ez balul is elsülhet, amikor te hajtogatod állandóan, hogy nincs remény, nincs mit veszíteni, és hogy itt fogunk megrohadni? Ugyan már, Tao! Ha nincs mit veszíteni, akkor mit akarsz?

- Kivárni, hogy mire kellünk nekik.

- Komolyan ez a terved? Te komolyan ennyire hülye vagy, vagy csak tetteted magad? Mégis minek akarod kivárni? Úgyis csak a pincsikutyájuk leszünk, akiket irányítanak, és ha nem azt teszed, amit mondanak, akkor csúnyán megvernek. Tao, te tényleg azt hiszed, hogy ez a legjobb, amit tehetünk?

- Nem, én sem akarom ezt, de ha már egyszer farkas vagyok, tudni akarom, miért lettem az. Miért, a te ötleted mennyivel jobb? Hányan próbáltak már megszökni, és mi lett a végük? Mind meghaltak. Miért gondolod, hogy neked sikerülhet? Miért lennél pont te más?

- Miért ne lehetnék én? Ha nem próbáljuk meg, akkor nem tudhatjuk, mi lesz.

- Jó, hát akkor csináld. Menj és szökj meg, de engem hagyj békén! És a többieket is. Se Kris, se Luhan nem fog segíteni neked.

- Tényleg nem hiszlek el. Te vagy az egyik legerősebb és te nem mersz kockáztatni? Tényleg… téged tényleg ennyire érdekel, miért lettél az, aki? Tényleg azt hiszed, hogy itt a vég, hogy ránk már nem vár az élet és hogy minden, amit tehetünk az az, hogy várjuk a halálunkat? Komolyan ennyire reménytelennek látsz mindent?

- Xiumin, hord el innen magad, világos? – förmedt rá Kris – Naiv vagy, ha azt hiszed, sikerülhet. Ez a hely olyan szinten be van biztosítva, hogy még csak gondolni a szökésre is szánalmas. Ha az ablakba felugrasz és kinézel, már akkor fegyvert szegeznek rád. Hogy akarsz te bárhová is menni innen? A falakon kívül soha nem fogsz kijutni saját akaratodból. Még soha, senkinek nem sikerült. És ha sikerülne is… mégis merre mennél? Azt se tudod, hol vagyunk, mi van a kerítésen túl. Na, és hová mennél? Már senki sem vár ránk.

Xiumin nem válaszolt, csak nagyokat fújtatott és a lábával dobolt a földön. Tudtam, ha most nem teszek pontot a végére, akkor még a végén valamelyikünknek baja esik – és az Luhan lett volna, mert Xiumin dühében tuti őt vette volna célba.

- Verd ki a fejedből ezt a hülyeséget, és fogd fel végre, milyen helyzetben vagyunk! – zártam le a vitát véglegesen. – Hidd el, mi sem akarunk itt maradni, de innen nincs kiút. Az a mondás, hogy mindenre van megoldás, ránk nem vonatkozik.

- Beszarok rajtatok, de tényleg. Ennyire gyáva nyulak nem lehettek. Ez hihetetlen.

- Haver, most mondtuk, hogy minket nem érdekel. Ha véghez akarod vinni a terved, keress másokat. Mégis miért minket zaklatsz ezzel?

- Mert ti vagytok a legerősebbek és tudom, hogy veletek sikerülne.

- Áh, értem már. Azt akarod, hogy segítsünk téged megszöktetni. Mivel mi vagyunk a legerősebbek, nekünk eshet a legkevésbé bajunk és arra számítasz, hogy meneküléskor majd mi megvédjük a bájos kis hátsó feledet és inkább feláldozzuk magunkat érted. Erről van szó?

- Nem, kurvára nem erről.

- Hát akkor?

- Ti vagytok a legrégebb óta itt, ergo ti rá tudnátok mindenkit venni a szökésre. Ha ti benne vagytok, akkor mindenki más is. Hát nem értitek? Ha mindannyian összefogunk, ha az összes farkas, akik itt vannak, át tudna változni egy és ugyanazon éjszaka alatt, és kitörnénk, lenne esélyünk. Nem, nem mindannyian menekülnénk meg, ez tény és való, lehet, csak néhányunk maradna életben, de ha sikerülne, akkor tönkremenne ez a hely és nem lenne több kísérlet. Nem lennének újabb áldozatok és senki másnak nem kéne átélnie mindazt, amit nekünk.

Xiumin szavai egy pillanatra belém fojtották a szót. Egy másodperc töredékéig megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha igazat adnék neki és hallgatnék rá. Mi van, ha tényleg sikerülne mindenkit meggyőzni és a legközelebbi teliholdkor mindannyian átváltoznánk farkassá és megpróbálkoznánk a szökéssel? Mi lenne, ha… tényleg sikerülne… ha ott lennénk a szabadban… és éreznénk a friss levegőt, érzenénk a nap perzselő sugarait, látnánk a várost éjjelente ragyogni… Milyen jó is lenne.

De nem lehet.

Nem engedhetek a kísértésnek. Mindez csak egy szép álom. Mégis hogyan sikerülhetne? Nem vagyunk elegen. Jóformán ki sem mehetünk a cellánkból, és ha itt változnánk át, az ajtókat akkor sem tudjuk kitörni. Kizárt, hogy teliholdkor összeengednének minket egy légtérbe, mert ez az egész csak akkor sikerülhetne. Ráadásul, ha mindenki egy időben hagyja abba a gyógyszerek szedését, az is biztosan mutatkozna rajtunk és lehetetlen, hogy ne tűnne fel nekik. Még ha azt mondanám, hogy egy-egy ember lassanként nem veszi be a bogyókat, az nem feltűnő, de ha mindenki… nem, ez túl kockázatos.

- Jó éjt, Xiumin! – feleltem végül, majd leheveredtem a padlóra és lehunytam szemeimet.

- Tényleg ez a válaszod? Meg sem próbálod?

- Jó éjt! – ismételtem meg magam, ezzel is nyomatékosítva, hogy számomra befejeződött a beszélgetés.

- Chh… Akkor azt kívánom, bár itt rohadnátok meg mindannyian! Ne aggódjatok, majd találok másokat, hogy véghezvigyem a tervemet! – dühöngött magában, de én már nem válaszoltam neki. Ha hülye, hát legyen hülye.

- Nagyon helyes, mi is épp ezt mondtuk neked – tette még hozzá Kris. Xiumin csak szúrósan nézett felé, majd elcsendesedett. Sajnos ez a csönd nem tartott sokáig, mert egyszer csak azon kaptam magam, hogy drága barátunk felállt a földről és helyet foglalt a kis szöszi mellett.

- És te, Luhan, mit gondolsz? Szerinted is az lenne a leghelyesebb, ha itt maradnánk vagy próbálkozzunk meg a szökéssel? Hmm? Ugye neked is tetszik az ötlet? Na, velem tartasz?

Ha Luhan igent is mondott volna, az csak azért lett volna, mert Xiumin ezt fenyegetésnek szánta. Noha arcán kedvesség tükröződött és hangjába is igyekezett ugyanezt csempészni, egyikünk sem volt naiv. Xiumin sokkal erősebb volt nála, és ha nemet mond, biztosan megjárja. Mindig a leggyengébbeket a legkönnyebb a hülyeségbe belevonni.

Mielőtt Luhan válaszolhatott volna, felpattantam, és Xiumint a ruhájánál fogva felemeltem, majd a falnak vágtam. Szinte éreztem, ahogy bordája eltörik, és szegény srác is felszisszent, de ahogy én, úgy ő sem törődött a fájdalommal.

- Azt mondtam, hagyd békén Luhant! – sziszegtem fogaim között. – Ő még túl fiatal ahhoz, hogy akármit is megértsen ebből. Naná, hogy szabadulni szeretne, de pontosan tudod, hogy ő lenne az egyik legelső, aki meghalna. Ő még sosem változott át farkassá, éppen ezért számára ez végzetes is lehet. Utoljára mondom el, hogy szállj le róla, ne beszéld tele a fejét a faszságaiddal, különben én foglak megölni téged!

Miközben beszéltem hozzá, mélyen a szemébe néztem és igyekeztem a lehető legmegfélemlítőbben tekinteni rá. Ujjaimmal mindvégig nyakát szorítottam, és mikor már kezeivel is kapálódzott, hogy levegőhöz jusson, elengedtem. Xiumin úgy rogyott a földre, mint egy krumpliszsák.

- Te… te nem vagy eszednél – mondta, miközben nagy kortyokban nyelte az oxigént.

- Inkább te vagy idióta, amiért a tűzzel játszol a két legerősebb farkas közelében.

Visszakuporodtam a földre, ahol korábban feküdtem, majd végleg álomra hajtottam a fejem. Szerencsére ezúttal senki nem ébresztett fel.