Annyira
megijedtem, hogy fel sem fogtam, ki áll előttem. Néhány rövid másodpercre
lefagytam, és arra eszméltem fel, hogy Lay a háta mögé húz egy hirtelen
mozdulattal, nehogy bajom essen. Ránéztem, majd ismét a földön heverő fiúra.
- Ez Chanyeol –
nyögtem fel döbbenetemben, és már léptem volna oda hozzá, amikor Kai megragadta
a karom, és visszafogott.
- Megsebezték –
jelentette ki egyszerűen, miután értetlenkedve emeltem rá tekintetem.
Igaza volt.
Chanyeol csupa vér volt. Erősen az oldalára szorította a bal kezét, de pólója már
így is tocsogott a vértől, a nyakán pedig ott éktelenkedett egy hatalmas
karmolás nyom, amiből szintén patakokban folyt a vér.
Jobb karján
támaszkodott a földön, próbálta megtartani a súlyát, bár egész testében
remegett az erőlködéstől. Kapkodta a levegőt, látni lehetett rajta, hogy nagy
fájdalmai vannak. Haja csapzottan lógott előre, az izzadtságtól arcára tapadtak
a hajszálai, és csak sokadszori próbálkozásra tudta felemelni a fejét és a
társaságra nézni.
- Segítsetek… -
szűrte elhalóan fogai közül ezt az egy szót, majd egyszerűen csak ájultan elnyúlt
a padlón.
- Vigyétek a
vendégszobába, most! – Mutatott Xiuminra és Baekhyunra Kris, ő maga pedig
megindult egy elsősegély ládáért.
- Chanyeol? Mi a…?
– Motyogtam magam elé, és ahogy a fiúk felemelték a földről, úgy én is
megindultam utánuk, ám Kai ismét megállított.
- Jobb, ha nem
mész most velük.
- De miért?
Chanyeol a barátom! – Vágtam rá kissé hisztérikusan, és újból tettem egy lépést
utánuk, de Kai megfogta a kezem és nem engedett.
- Hidd el, jobb,
ha nem mész. Nem szép látvány, és amíg nem tudjuk, mi történt vele, jobb, ha
elkerülöd. Veszélyes lehet, és közülünk te vagy az egyetlen, aki sebezhető.
Kai komolyan
nézett rám, én pedig nem tiltakoztam tovább. Megijesztettek szavai, így csak
egy sóhaj kíséretében, aggódva néztem az immár csukott vendégszoba irányába.
Megtörten ültem le
a kanapéra a nappaliban, és fejemet fogva bámultam a földön hagyott kisebb
vörös tengert, és Chanyeol véres kezének nyomatát. Mi történt vele? Ki támadta meg? Ugye nem lesz belőle farkas?
Egyáltalán fertőző a farkasok harapása? És mégis hogyan kerül ide Chanyeol,
miért van Busanban? Kyunghee tud róla? Fel kell hívnom őt! Ezek a
gondolatok fordultak meg a fejemben, és már nyúltam is volna a telefonomért, de
végül meggondoltam magam. Nem hívhatom fel, mert ha tudott róla, ha nem, hogy
itt van, csak még jobban aggasztaná, ha elmesélném, mi történt vele. Addig nem
mondhatom el, amíg nem tudjuk, mi lesz vele. De mi van, ha közben meghal és Kyunghee nem tud elbúcsúzni tőle? Futott
át agyamon egy kósza gondolat, de csak megráztam a fejem. Gyűlöltem folyton
döntéseket hozni mások helyett.
Kyungsoo egy pohár
vizet rakott le elém az asztalra, majd leült mellém. Felpillantottam rá, és
akkor vettem észre, hogy mindenki a nappaliban van, és engem vizslat.
- Mi az? –
Nagyokat pislogva néztem rájuk. Eléggé sokkos állapotban voltam, hirtelen nem
tudtam, hogyan dolgozzam fel, amit láttam.
- Jól vagy? –
Tette fel óvatosan a kérdést Luhan.
- Nem vagyok jól –
jelentettem ki fejet rázva, és megittam a pohár vizet.
- Nézd… tudjuk,
nem a legalkalmasabb az idő, de… szeretnénk, ha tudnád, hogy nem utálunk, csak
időre van szükségünk, és… - kezdett volna bele a magyarázkodásba Suho, de csak
leintettem.
- Ha Chanyeol nem
toppan most be, én már régen messze lennék, csak a helyzet rádöbbentett titeket
arra, hogy igazából egy pillanat alatt elveszíthettek és hogy valamennyit mégis
csak számítottam nektek – vetettem oda gorombán, ami feszült és kínos csendet
eredményezett. – Bocsánat, ne haragudjatok, nem így gondoltam, csak…
- Van benne
igazság. Ne haragudj – bólogatott hevesen Suho, amin meglepődtem, de végül nem
mondtam semmit. Nem akartam most ezzel foglalkozni.
- Volt már rá
példa, hogy egy farkas megharapott valakit? – Váltottam hirtelen témát. A
srácok egymásra néztek, végül Lay válaszolt:
- Nem, nem tudunk
ilyenről.
- Tehát nem
tudjuk, hogy Chanyeol átváltozik-e vagy meghal – sóhajtottam fel gondterhelten.
- Minseo, ne
gondolj erre, nem fog semmi rossz történni.
- De mégis mennyi
az esélye, hogy túléli?
A kérdésemre nem
érkezett válasz. Senki nem tudta, mi lesz Chanyeol sorsa, kivéve egy valakit.
De ő nem volt itt, és tudtam, ha őt idehívnám, azzal csak még inkább magamra
haragítanék mindenkit.
Hosszas percek teltek
el, a vendégszobából egy mukkanásnyi hang sem hallatszódott, ez pedig még
aggasztóbb volt, mint bármi más. Nem bírtam tétlenül ülni, így amikor a többiek
nem igazán figyeltek, gyorsan felpattantam és befutottam a szobába.
Chanyeol az ágyon
feküdt, még mindig eszméletlen volt, de már kitisztították a sebeinek nagy
részét, legalábbis a derekát már hófehér kötés fedte, a nyakából viszont még
most is csordogált a vér.
- Minseo, mit
keresel itt? Azonnal menj ki! Veszélyes! – Fordult felém dühösen Kris, de figyelmen
kívül hagytam, amit mond.
- Ide kell hívni
Haejint – jelentettem ki határozottan, az ajtónak támaszkova. Nem mertem
közelebb menni, egyrészt nem szerettem a vér látványát, másrészt azért, mert ha
tényleg történne valami, akkor mielőbb el tudjak menekülni.
- Haejin? Az meg
ki? – Nézett rám értetlenül Baekhyun, de ignoráltam kérdését. Nem volt most
kedvem, sem időm magyarázkodni, elég volt, hogy Kris és Xiumin tudja, ki ő,
vagy legalábbis jobban képben vannak.
- Minseo,
szerintem ez nem túl jó ötlet – húzta el a száját Kris, miközben alig
észrevehetően Baekhyunra sandított, aki épp kötést tett a Chanyeol nyakán lévő
sebre.
- Akkor mégis van
ötleted, hogyan mentsük meg Chanyeolt? Mert nagyon úgy fest, hogy jelenleg
senki nem tudja, mit kéne tenni, én pedig nem fogom hagyni, hogy meghaljon –
emeltem fel a hangomat, még ha nem is volt szándékos. De annyi minden kavargott
a fejemben, és kezdtem úgy érezni, ha nem teszek valamit, ha nem lépek
határozottan, akkor csak az időnket fecséreljük. – Tudom, hogy nem kedvelitek
így látatlanban, és a többiek azt se tudják, ki ő, és hogy ezzel talán még
jobban megutáltatom magam, és hogy se benne, se bennem nem bíztok, de… - vettem
halkabbra a hangomat, majd ismét Baekhyunra néztem. Egy másodperc töredékéig
elgondolkoztam azon, mennyire mondjam ki hangosan, amit mondani fogok, de úgy
voltam vele, hogy előbb-utóbb ő is megtudná, ahogy mindenki, így nem tehettem
mást. – De Haejin kísérletezik a farkasokon, és előfordulhat, hogy ő már látott
ilyen esetet. Ha valaki, akkor ő tudhatja, hogy mi fog történni, esetleg tud
segíteni a gyógyulásban.
Reméltem, hogy meg
tudom őket győzni, mert aligha lehetett volna jobb ötletük ennél. Megértettem,
hogy nem szívesen engednek be idegent a házukba, ők azonban még nem tudták,
hogy Haejin Tao féltestvére, és valószínűleg nem bántaná őket.
- Kísérletezik
ezen? Miről van szó? – Kapta fel egyből a fejét Baekhyun, de ezúttal még csak
rá se néztem. Nem volt hozzá bátorságom, mert féltem, ha meglátom az arcát, még
a végén meggondolom magam.
Xiumin megbökdöste
Baekhyun vállát, hogy ne ránk figyeljen, hanem segítsen befejezni a kötést
Chanyeol nyakán, így ezután már nem koncentrált ránk.
- Rendben, legyen
– bólintott végül hosszas gondolkodás után Kris. – Egy próbát megér, és ha
Haejin valamelyikünknek ártani akarna, úgyis többen vagyunk.
Baekhyun ismét
felénk pillantott, és szeretett volna még kérdezni, de én gyorsan otthagytam
őket. Hogy Kris mit mondott neki, azt már nem hallottam.
Előkerestem a
telefonomból Tao számát, majd hívni kezdtem. Biztos voltam benne, hogy most is
Haejinnel van, vagy legalábbis már számot cseréltek, elvégre is hosszú időt
kell bepótolniuk.
Tao sajnos csak
sokadszori csörgésre vette fel a telefont, és amilyen gyorsan csak lehetett,
vázoltam neki a helyzetet. Nem volt kellemes beszélgetés, és vonakodva ugyan,
de végül belement abba, hogy Haejin eljöjjön a lakásukba, egy feltétellel: ha
nem árulom el, hogy milyen viszonyban vannak egymással.
Egy órával azután,
hogy Chanyeol betoppant hozzánk, Haejin is megérkezett. Kris gondoskodott
arról, hogy senki ne legyen itt, csak Xiumin, Baekhyun, ő maga és én. A többiek
valószínűleg ellenezték volna az egészet, félő, hogy hatalmas vita keletkezett
volna.
- Még mindig nem
értem, ki ez a Haejin – morogta az orra alatt Baekhyun, aki szemlátomást nem
volt ideges, inkább csak zavart és aggódó.
- A szomszédom,
mondhatni egy barátom. Nemrég ismertem meg, és mint megtudtam, ő is elveszített
valakit, akiből farkas lett. Azon kísérletezik, hogyan tudná visszafordítani az
átváltozást, tehát hogyan lehetnének ismét emberek – foglaltam neki össze
röviden, egy kicsit megszépítve a történetet.
Baekhyun hümmögve
bólogatott, majd kicsit távolabbról nézte, ahogy Haejin az ájult Chanyeol
mellett ül és vizsgálgatja. Kris és Xiumin közvetlen mellette álltak, mint két
testőr, nehogy valami rosszat tehessen.
- Sok vért
veszített, és a láza is igen magas, majdnem negyvenegy fok. Adtam neki erős
antibiotikumot, de kétlem, hogy ez bármit is használna. Inkább azt tanácsolom,
hogy hideg vizes borogatást tegyetek rá, vagy ültessétek bele egy kád hideg
vízbe – szólalt meg végül, halkan sóhajtva egyet. – Most veszek tőle vért, meg
kell vizsgálnom, történt-e a szervezetében változás – jelentette ki, miután egy
kis tűt szúrt Chanyeol vénájába.
- Túl fogja élni?
– Kérdezte Xiumin, miközben le sem vette a szemét Haejinről.
- Hogy őszinte
legyek, nem tudom. Találkoztam pár emberrel, akiket megharapott farkas, de
egyikük sem élte túl – egy pillanatra elhallgatott, miközben egy újabb ampullát
kezdett el megtölteni vérrel. - Nem hiszem, hogy farkassá fog válni, mivel
alapvetően az emberi géneket változtatják meg ezek a szerek, ráadásul ez egy
hosszú folyamat, hetekbe is telik, mire megtörténik az átváltozás és egy
egyszeri harapástól nem fognak senki génjei módosulni. Ellenben a szervezet ezt
úgy fogja fel, mintha ismeretlen anyag, afféle méreg kerülne az emberi testbe,
ami ellen az immunrendszer nem képes védekezni, mivel ilyen „fertőzésre” még
nem volt példa.
- Azt akarod
mondani, hogy meg fog halni? – Vágtam közbe hirtelen, teljesen lesokkolva és a
sírás szélén állva. Egy pillanat erejéig ismét csönd keletkezett, amíg Haejin
eltette a levett vért és a karmolást kezdte el nézegetni.
- A nyakán lévő
sérülés nem olyan mély és nem olyan nagy, valószínűleg egy kisebb testű farkas
támadhatta meg, talán nő volt az illető. Ránézésre azt mondanám, hogy ez a
farkas tapasztalatlan, így nem olyan régóta változhatott át.
- Vagyis? – Szólt
közbe Kris.
- Talán, de csak
nagyon talán, van esély arra, hogy túlélje. Gyógymódom nincsen rá, gyógyszerekkel
tudom kezelni, és minden azon múlik, hogy Chanyeol szervezete mennyire erős –
nézett végül rám Haejin, arcán némi bűnbánással. – De nem akarok hazudni, és
talán a legjobb lenne, ha felkészülnétek a legrosszabbra.
Ismét újabb csend
keletkezett, a levegő tele volt feszültséggel és aggodalommal. Mindenki
egyöntetűen rám nézett, én viszont csak álltam egy helyben, és Chanyeol arcát
vizslattam. Bár kinyitná a szemét, és beszélhetnék vele, sok mindent szeretnék
még neki mondani. Egyáltalán valaha magához fog még térni, vagy ez a „méreg”
hamar végez vele? Ha valóban meg fog halni, talán jobb lenne, ha nem szenvedne
sokáig, biztosan szörnyű nagy fájdalmai vannak. Istenem, miért pont ő? Nem lehettem volna én? Nekem amúgy sincs senkim
és semmim, de Chanyeolnak ott van Kyunghee és a családja, a két kis testvére. Ő
egyszerűen nem halhat meg, valamit biztosan lehet tenni!
Könnyáztatta
tekintettel fordultam el tőle, majd egyszerűen csak távoztam. Nem bírtam többé
ott lenni, egy légtérben vele, túlságosan fájt. Nem akartam még eltemetni, de
annyi minden történt velem mostanság, hogy nem tudtam pozitívan tekinteni a
dolgokra.
Kiszaladtam a
teraszra, majd leültem a lépcsőre, és felhúzott térdeimet átölelve, halkan
zokogni kezdtem.
Nagyon magamba
zuhantam. Az elmúlt napok is igen idegölők voltak, egy érzelmi hullámvasúton
utaztam jelenleg, és ennek tetejébe megtudni, hogy talán Chanyeolt véglegesen
elveszíthetem… Nem, ezt nem akartam elfogadni. Chanyeol volt hosszú idő után az
első barátom, ő volt az első ember, aki kedves volt velem, és akivel jóban
lettem. Neki köszönhetem, hogy megismertem Kyungheet, és hogy sikeresen
eljutottam az egyetemre, ahol szintén barátokra tettem szert. Ha Chanyeol
nincs, én még talán most is ugyanaz a valaki lennék, aki fél az emberektől, aki
egyedül van, és nem képes a saját falait lerombolni, és meglátni a szivárványt.
Chanyeol volt az első lépésem, egy jobb élet felé, és pont ezért nem halhatott
meg. Ő túl jó ember volt, túl értékes, egy ilyen embert vétek lenne elveszíteni
és elvenni minden embertől.
Egy idő után
valaki leült mellém, és vállamra tette kezét. Kicsit összerezzentem az
érintéstől, mert nem hallottam, amikor kinyílt az ajtó, majd felnéztem az
illetőre.
Haejin volt az.
