MOONLIGHT EXTRA - 15. rész

~ 15. rész ~

Annyira megijedtem, hogy fel sem fogtam, ki áll előttem. Néhány rövid másodpercre lefagytam, és arra eszméltem fel, hogy Lay a háta mögé húz egy hirtelen mozdulattal, nehogy bajom essen. Ránéztem, majd ismét a földön heverő fiúra.

- Ez Chanyeol – nyögtem fel döbbenetemben, és már léptem volna oda hozzá, amikor Kai megragadta a karom, és visszafogott.

- Megsebezték – jelentette ki egyszerűen, miután értetlenkedve emeltem rá tekintetem.

Igaza volt. Chanyeol csupa vér volt. Erősen az oldalára szorította a bal kezét, de pólója már így is tocsogott a vértől, a nyakán pedig ott éktelenkedett egy hatalmas karmolás nyom, amiből szintén patakokban folyt a vér.

Jobb karján támaszkodott a földön, próbálta megtartani a súlyát, bár egész testében remegett az erőlködéstől. Kapkodta a levegőt, látni lehetett rajta, hogy nagy fájdalmai vannak. Haja csapzottan lógott előre, az izzadtságtól arcára tapadtak a hajszálai, és csak sokadszori próbálkozásra tudta felemelni a fejét és a társaságra nézni.

- Segítsetek… - szűrte elhalóan fogai közül ezt az egy szót, majd egyszerűen csak ájultan elnyúlt a padlón.

- Vigyétek a vendégszobába, most! – Mutatott Xiuminra és Baekhyunra Kris, ő maga pedig megindult egy elsősegély ládáért.

- Chanyeol? Mi a…? – Motyogtam magam elé, és ahogy a fiúk felemelték a földről, úgy én is megindultam utánuk, ám Kai ismét megállított.

- Jobb, ha nem mész most velük.

- De miért? Chanyeol a barátom! – Vágtam rá kissé hisztérikusan, és újból tettem egy lépést utánuk, de Kai megfogta a kezem és nem engedett.

- Hidd el, jobb, ha nem mész. Nem szép látvány, és amíg nem tudjuk, mi történt vele, jobb, ha elkerülöd. Veszélyes lehet, és közülünk te vagy az egyetlen, aki sebezhető.

Kai komolyan nézett rám, én pedig nem tiltakoztam tovább. Megijesztettek szavai, így csak egy sóhaj kíséretében, aggódva néztem az immár csukott vendégszoba irányába.

Megtörten ültem le a kanapéra a nappaliban, és fejemet fogva bámultam a földön hagyott kisebb vörös tengert, és Chanyeol véres kezének nyomatát. Mi történt vele? Ki támadta meg? Ugye nem lesz belőle farkas? Egyáltalán fertőző a farkasok harapása? És mégis hogyan kerül ide Chanyeol, miért van Busanban? Kyunghee tud róla? Fel kell hívnom őt! Ezek a gondolatok fordultak meg a fejemben, és már nyúltam is volna a telefonomért, de végül meggondoltam magam. Nem hívhatom fel, mert ha tudott róla, ha nem, hogy itt van, csak még jobban aggasztaná, ha elmesélném, mi történt vele. Addig nem mondhatom el, amíg nem tudjuk, mi lesz vele. De mi van, ha közben meghal és Kyunghee nem tud elbúcsúzni tőle? Futott át agyamon egy kósza gondolat, de csak megráztam a fejem. Gyűlöltem folyton döntéseket hozni mások helyett.

Kyungsoo egy pohár vizet rakott le elém az asztalra, majd leült mellém. Felpillantottam rá, és akkor vettem észre, hogy mindenki a nappaliban van, és engem vizslat.

- Mi az? – Nagyokat pislogva néztem rájuk. Eléggé sokkos állapotban voltam, hirtelen nem tudtam, hogyan dolgozzam fel, amit láttam.

- Jól vagy? – Tette fel óvatosan a kérdést Luhan.

- Nem vagyok jól – jelentettem ki fejet rázva, és megittam a pohár vizet.

- Nézd… tudjuk, nem a legalkalmasabb az idő, de… szeretnénk, ha tudnád, hogy nem utálunk, csak időre van szükségünk, és… - kezdett volna bele a magyarázkodásba Suho, de csak leintettem.

- Ha Chanyeol nem toppan most be, én már régen messze lennék, csak a helyzet rádöbbentett titeket arra, hogy igazából egy pillanat alatt elveszíthettek és hogy valamennyit mégis csak számítottam nektek – vetettem oda gorombán, ami feszült és kínos csendet eredményezett. – Bocsánat, ne haragudjatok, nem így gondoltam, csak…

- Van benne igazság. Ne haragudj – bólogatott hevesen Suho, amin meglepődtem, de végül nem mondtam semmit. Nem akartam most ezzel foglalkozni.

- Volt már rá példa, hogy egy farkas megharapott valakit? – Váltottam hirtelen témát. A srácok egymásra néztek, végül Lay válaszolt:

- Nem, nem tudunk ilyenről.

- Tehát nem tudjuk, hogy Chanyeol átváltozik-e vagy meghal – sóhajtottam fel gondterhelten.

- Minseo, ne gondolj erre, nem fog semmi rossz történni.

- De mégis mennyi az esélye, hogy túléli?

A kérdésemre nem érkezett válasz. Senki nem tudta, mi lesz Chanyeol sorsa, kivéve egy valakit. De ő nem volt itt, és tudtam, ha őt idehívnám, azzal csak még inkább magamra haragítanék mindenkit.

Hosszas percek teltek el, a vendégszobából egy mukkanásnyi hang sem hallatszódott, ez pedig még aggasztóbb volt, mint bármi más. Nem bírtam tétlenül ülni, így amikor a többiek nem igazán figyeltek, gyorsan felpattantam és befutottam a szobába.

Chanyeol az ágyon feküdt, még mindig eszméletlen volt, de már kitisztították a sebeinek nagy részét, legalábbis a derekát már hófehér kötés fedte, a nyakából viszont még most is csordogált a vér.

- Minseo, mit keresel itt? Azonnal menj ki! Veszélyes! – Fordult felém dühösen Kris, de figyelmen kívül hagytam, amit mond.

- Ide kell hívni Haejint – jelentettem ki határozottan, az ajtónak támaszkova. Nem mertem közelebb menni, egyrészt nem szerettem a vér látványát, másrészt azért, mert ha tényleg történne valami, akkor mielőbb el tudjak menekülni.

- Haejin? Az meg ki? – Nézett rám értetlenül Baekhyun, de ignoráltam kérdését. Nem volt most kedvem, sem időm magyarázkodni, elég volt, hogy Kris és Xiumin tudja, ki ő, vagy legalábbis jobban képben vannak.

- Minseo, szerintem ez nem túl jó ötlet – húzta el a száját Kris, miközben alig észrevehetően Baekhyunra sandított, aki épp kötést tett a Chanyeol nyakán lévő sebre.

- Akkor mégis van ötleted, hogyan mentsük meg Chanyeolt? Mert nagyon úgy fest, hogy jelenleg senki nem tudja, mit kéne tenni, én pedig nem fogom hagyni, hogy meghaljon – emeltem fel a hangomat, még ha nem is volt szándékos. De annyi minden kavargott a fejemben, és kezdtem úgy érezni, ha nem teszek valamit, ha nem lépek határozottan, akkor csak az időnket fecséreljük. – Tudom, hogy nem kedvelitek így látatlanban, és a többiek azt se tudják, ki ő, és hogy ezzel talán még jobban megutáltatom magam, és hogy se benne, se bennem nem bíztok, de… - vettem halkabbra a hangomat, majd ismét Baekhyunra néztem. Egy másodperc töredékéig elgondolkoztam azon, mennyire mondjam ki hangosan, amit mondani fogok, de úgy voltam vele, hogy előbb-utóbb ő is megtudná, ahogy mindenki, így nem tehettem mást. – De Haejin kísérletezik a farkasokon, és előfordulhat, hogy ő már látott ilyen esetet. Ha valaki, akkor ő tudhatja, hogy mi fog történni, esetleg tud segíteni a gyógyulásban.

Reméltem, hogy meg tudom őket győzni, mert aligha lehetett volna jobb ötletük ennél. Megértettem, hogy nem szívesen engednek be idegent a házukba, ők azonban még nem tudták, hogy Haejin Tao féltestvére, és valószínűleg nem bántaná őket.

- Kísérletezik ezen? Miről van szó? – Kapta fel egyből a fejét Baekhyun, de ezúttal még csak rá se néztem. Nem volt hozzá bátorságom, mert féltem, ha meglátom az arcát, még a végén meggondolom magam.

Xiumin megbökdöste Baekhyun vállát, hogy ne ránk figyeljen, hanem segítsen befejezni a kötést Chanyeol nyakán, így ezután már nem koncentrált ránk.

- Rendben, legyen – bólintott végül hosszas gondolkodás után Kris. – Egy próbát megér, és ha Haejin valamelyikünknek ártani akarna, úgyis többen vagyunk.

Baekhyun ismét felénk pillantott, és szeretett volna még kérdezni, de én gyorsan otthagytam őket. Hogy Kris mit mondott neki, azt már nem hallottam.

Előkerestem a telefonomból Tao számát, majd hívni kezdtem. Biztos voltam benne, hogy most is Haejinnel van, vagy legalábbis már számot cseréltek, elvégre is hosszú időt kell bepótolniuk.

Tao sajnos csak sokadszori csörgésre vette fel a telefont, és amilyen gyorsan csak lehetett, vázoltam neki a helyzetet. Nem volt kellemes beszélgetés, és vonakodva ugyan, de végül belement abba, hogy Haejin eljöjjön a lakásukba, egy feltétellel: ha nem árulom el, hogy milyen viszonyban vannak egymással.

Egy órával azután, hogy Chanyeol betoppant hozzánk, Haejin is megérkezett. Kris gondoskodott arról, hogy senki ne legyen itt, csak Xiumin, Baekhyun, ő maga és én. A többiek valószínűleg ellenezték volna az egészet, félő, hogy hatalmas vita keletkezett volna.

- Még mindig nem értem, ki ez a Haejin – morogta az orra alatt Baekhyun, aki szemlátomást nem volt ideges, inkább csak zavart és aggódó.

- A szomszédom, mondhatni egy barátom. Nemrég ismertem meg, és mint megtudtam, ő is elveszített valakit, akiből farkas lett. Azon kísérletezik, hogyan tudná visszafordítani az átváltozást, tehát hogyan lehetnének ismét emberek – foglaltam neki össze röviden, egy kicsit megszépítve a történetet.

Baekhyun hümmögve bólogatott, majd kicsit távolabbról nézte, ahogy Haejin az ájult Chanyeol mellett ül és vizsgálgatja. Kris és Xiumin közvetlen mellette álltak, mint két testőr, nehogy valami rosszat tehessen.

- Sok vért veszített, és a láza is igen magas, majdnem negyvenegy fok. Adtam neki erős antibiotikumot, de kétlem, hogy ez bármit is használna. Inkább azt tanácsolom, hogy hideg vizes borogatást tegyetek rá, vagy ültessétek bele egy kád hideg vízbe – szólalt meg végül, halkan sóhajtva egyet. – Most veszek tőle vért, meg kell vizsgálnom, történt-e a szervezetében változás – jelentette ki, miután egy kis tűt szúrt Chanyeol vénájába.

- Túl fogja élni? – Kérdezte Xiumin, miközben le sem vette a szemét Haejinről.

- Hogy őszinte legyek, nem tudom. Találkoztam pár emberrel, akiket megharapott farkas, de egyikük sem élte túl – egy pillanatra elhallgatott, miközben egy újabb ampullát kezdett el megtölteni vérrel. - Nem hiszem, hogy farkassá fog válni, mivel alapvetően az emberi géneket változtatják meg ezek a szerek, ráadásul ez egy hosszú folyamat, hetekbe is telik, mire megtörténik az átváltozás és egy egyszeri harapástól nem fognak senki génjei módosulni. Ellenben a szervezet ezt úgy fogja fel, mintha ismeretlen anyag, afféle méreg kerülne az emberi testbe, ami ellen az immunrendszer nem képes védekezni, mivel ilyen „fertőzésre” még nem volt példa.

- Azt akarod mondani, hogy meg fog halni? – Vágtam közbe hirtelen, teljesen lesokkolva és a sírás szélén állva. Egy pillanat erejéig ismét csönd keletkezett, amíg Haejin eltette a levett vért és a karmolást kezdte el nézegetni.

- A nyakán lévő sérülés nem olyan mély és nem olyan nagy, valószínűleg egy kisebb testű farkas támadhatta meg, talán nő volt az illető. Ránézésre azt mondanám, hogy ez a farkas tapasztalatlan, így nem olyan régóta változhatott át.

- Vagyis? – Szólt közbe Kris.

- Talán, de csak nagyon talán, van esély arra, hogy túlélje. Gyógymódom nincsen rá, gyógyszerekkel tudom kezelni, és minden azon múlik, hogy Chanyeol szervezete mennyire erős – nézett végül rám Haejin, arcán némi bűnbánással. – De nem akarok hazudni, és talán a legjobb lenne, ha felkészülnétek a legrosszabbra.

Ismét újabb csend keletkezett, a levegő tele volt feszültséggel és aggodalommal. Mindenki egyöntetűen rám nézett, én viszont csak álltam egy helyben, és Chanyeol arcát vizslattam. Bár kinyitná a szemét, és beszélhetnék vele, sok mindent szeretnék még neki mondani. Egyáltalán valaha magához fog még térni, vagy ez a „méreg” hamar végez vele? Ha valóban meg fog halni, talán jobb lenne, ha nem szenvedne sokáig, biztosan szörnyű nagy fájdalmai vannak. Istenem, miért pont ő? Nem lehettem volna én? Nekem amúgy sincs senkim és semmim, de Chanyeolnak ott van Kyunghee és a családja, a két kis testvére. Ő egyszerűen nem halhat meg, valamit biztosan lehet tenni!

Könnyáztatta tekintettel fordultam el tőle, majd egyszerűen csak távoztam. Nem bírtam többé ott lenni, egy légtérben vele, túlságosan fájt. Nem akartam még eltemetni, de annyi minden történt velem mostanság, hogy nem tudtam pozitívan tekinteni a dolgokra.

Kiszaladtam a teraszra, majd leültem a lépcsőre, és felhúzott térdeimet átölelve, halkan zokogni kezdtem.

Nagyon magamba zuhantam. Az elmúlt napok is igen idegölők voltak, egy érzelmi hullámvasúton utaztam jelenleg, és ennek tetejébe megtudni, hogy talán Chanyeolt véglegesen elveszíthetem… Nem, ezt nem akartam elfogadni. Chanyeol volt hosszú idő után az első barátom, ő volt az első ember, aki kedves volt velem, és akivel jóban lettem. Neki köszönhetem, hogy megismertem Kyungheet, és hogy sikeresen eljutottam az egyetemre, ahol szintén barátokra tettem szert. Ha Chanyeol nincs, én még talán most is ugyanaz a valaki lennék, aki fél az emberektől, aki egyedül van, és nem képes a saját falait lerombolni, és meglátni a szivárványt. Chanyeol volt az első lépésem, egy jobb élet felé, és pont ezért nem halhatott meg. Ő túl jó ember volt, túl értékes, egy ilyen embert vétek lenne elveszíteni és elvenni minden embertől.

Egy idő után valaki leült mellém, és vállamra tette kezét. Kicsit összerezzentem az érintéstől, mert nem hallottam, amikor kinyílt az ajtó, majd felnéztem az illetőre.

Haejin volt az.