~ 8. rész ~
Újabb percek
teltek el, amíg döbbent csöndben néztem rá. Hirtelen nagyon dühös lettem, de
nem akartam elkezdeni üvölteni. Nagyi arra tanított, hogy mielőtt azonnal
reagálnék valamire, számoljak el magamban háromig, rosszabb esetben tízig. Erre
azért volt szükség, mert eltereltem a figyelmemet a számolással, ezalatt az idő
alatt megnyugodtam, és így megkíméltem magam egy esetleges kínos helyzettől, és
sokkal tisztábban tudtam gondolkodni.
Behunytam a
szemeimet, és lassan számolni kezdtem, majd mikor ismét kinyitottam, és
megszólaltam, a hangom nyugodt volt, mint előtte.
- Most azt
akarod mondani… hogy a barátaimat… ölessem meg?
- Nem, nem,
kérlek, ne értsd félre – kezdett el hevesen tiltakozni. – Úgy értettem, hogyha
esetleg lesz biztos gyógymódom, akkor értesítheted őket erről. Eszembe se
jutott volna megölni őket.
- Pedig ez a „kísérleti
alany” kifejezés eléggé így hangzott.
- Bocsánat, rosszul
fogalmaztam, tényleg nem ezt akartam. Függetlenül attól, hogy nekem szükségem
lenne farkasokra, nem kérnélek ilyenekre, hogy add át őket nekem. Amúgy se
kényszeríteném őket ilyenre, hisz mint mondtam, ez önálló döntés.
- Haejin… -
vettem egy nagy levegőt, és ismét számolni kezdtem magamban. Ez a téma eléggé
felidegesített, már csak azért is, mert úgy beszélt róluk, mintha valami
tárgyak lennének. – Először is… Ők emberek. Nem teljesen azok, de élőlények.
Olyanok, mint mi, csak sokkal erősebbek, és időnként farkassá változnak, éppen
ezért ugyanúgy vannak érzéseik, mint nekünk, és nem érdemlik meg, hogy úgy
beszélj róluk, mintha állatok lennének. Másodszor pedig… én nem az anyjuk
vagyok, se a családtagjuk, se senkijük, hogy csak úgy „átadom őket”, hogy a te
szavaiddal éljek. Én egy barát vagyok, valaki, akire támaszkodhatnak, aki
segítséget nyújt a nehéz időkben. Ebből kifolyólag nem én döntöm el, hogy ők
mit szeretnének, hogy felkeresnek-e téged és esetleg alávetik magukat ennek a
kísérletnek. Mint barát, az a véleményem, hogy a leghülyébb ötlet lenne nekik
erről szólni, mert előfordulhat, hogy az életüket, ami kezd egyenesbe jönni,
csak úgy eldobnák maguktól a halálukért. Úgyhogy, ha engem kérdezel, én
ellenzem, hogy erről tudjanak, mivel még nem elég stabilak lelkileg és nyilván
minden lehetőséget megragadnának, hogy olyanok legyenek, mint korábban, mert…
ez lenne az egyszerűbb megoldás. Ellenben, ha te mindenképpen őket akarod, és
szeretnéd, hogy tudjanak rólad, akkor neked kell őket személyesen felkeresned,
és beavatnod őket a dolgokba. Nem állíthatlak meg, nem vagyok neked se az
anyád, se senkid, hogy megmondjam, mit csinálj.
Haejin
figyelmesen hallgatott végig, majd a mondandóm végén halványan elmosolyodott.
- Hihetetlen,
hogy mennyire jó ember vagy, és mennyire hatalmas szíved van. Tetszik, ahogy
átlátod a helyzetet, tényleg, igazán nagylelkű vagy.
- Ezt azt
hiszem, bóknak szántad, de úgy gondolom, ez egy alapvető dolog, és nincs benne
semmi dicséretre méltó. Ők a barátaim, és a legjobbat akarom nekik – feleltem
kicsit több élccel a hangomban, mint terveztem, de Haejin nem vette magára, még
csak fel sem tűnt neki.
Nem tartottam jó
ötletnek, hogy a barátaimat is belevonjam ebbe. Őszintén, nem igazán hittem,
hogy ennek a kísérletnek lesz bármiféle pozitív hatása is. Még ha lenne is,
senki nem kaphatná vissza a régi életét, hisz egyesek évekre eltűntek, mégis
mit mondanának, hol voltak? Olyan dolgokon mentek keresztül, amit sosem
mondhatnak el. Hazudniuk kellene, életük végéig. Tudnának így élni? Így is
éppen elég nehéz nekik. És különben is… ha valamin változtatsz, akkor sosem
lehet ugyanolyanra visszacsinálni. Ha sikeres is lenne a kísérlet, akkor se
biztos, hogy minden ugyanolyan tökéletes lenne bennük, mint korábban.
Hogy farkasok
maradnak-e, esetleg visszakapják az emberi létüket, oly mindegy volt. A
szervezetükben így is, úgy is történtek változások; ki tudja, mennyire
változtak meg a génjeik, így ebből kiindulva olyan dolog, mint a
családalapítás, nem lehetséges számukra.
- Ez igaz, de
nem hiszem, hogy sokan képesek lennének ennyire támogatni őket mindenben, és
kiállni mellettük. Nem csak azért, mert ők farkasok, hanem mert alapjáraton
ritka az olyan ember a való életben, aki mások érdekeit előbbre valónak tartja
saját magánál.
Felsóhajtottam,
majd biccentettem egyet a fejemmel, és a nyakláncomat kezdtem el birizgálni.
- Hozok még
kólát – állt fel végül Haejin a kanapéról, és mindkettőnk poharát kivitte a
konyhába.
Amíg távol volt,
csak meredtem magam elé, és ismét pörögni kezdett az agyam. Kezdtem feldolgozni
az előbb hallottakat, és igyekeztem helyet találni nekik a gondolataim között.
Hiába hittem úgy elsőre, hogy a kísérletnek semmi értelme, mégis eljátszottam a
gondolattal, hogy mi van, ha mégis. Mi van, ha ez az ember, akinek a
nappalijában ülök most, tényleg képes lenne mindezt megcsinálni? Mi lesz utána?
Még ha sikerül
is mindent visszafordítani, ami megtörtént, azt nem lehet meg nem történtté
tenni, és az a sok lelki teher és megannyi fájdalom… Ráadásul maga a tény, hogy
olyan történt, amire talán a történelem során még nem volt példa, ezt nem lehet
csak úgy eltörölni.
Kitartottam
amellett, hogy ha sikeres is lesz, a régi életüket nem kapják vissza. Sehogy
se. Nem mehetnek vissza a régi ismerőseikhez, azokra a környékekre, ahol
korábban éltek, mert ha valaki felismeri őket… akkor mindenről lehull a lepel.
Mindezek
ellenére nem akartam Haejint visszatartani. Nem ismertem, és neki is megvolt a
maga indoka ahhoz, hogy ezt tegye. Ő is bűnös volt, akárcsak én. Ez a bűn pedig
az volt, hogy tudtunk a farkasokról, én ráadásul rejtegettem is őket. Ki tudja,
hogy valahol máshol a világban nem csinálnak hasonlókat? Ki tudja, talán nem ez
volt az első eset. Talán nem Haejin az egyetlen, aki meg akarja őket menteni.
Talán ha most nem lesz eredménye, akár évszázadokkal később az, amit most
talál, még lehet valakinek segítség. Minden csak nézőpont kérdése.
Valamiért hittem
Haejinnek, és megbíztam benne. Valamiért úgy éreztem, nem hazudik, hogy amit
mond, nem csak kitalálta, mindezek ellenére akkor is furcsának találtam őt.
Olyan érzésem volt, hogy jóval több van a mögött, mint amit mondott, de egyelőre
nem akartam faggatni. Neki is voltak titkai, ahogy nekem is, már ha csak Nagyit
vesszük alapul. Vajon ő mit szólna, ha tudná, hogy az ismerőse, akit meg akar
menteni, az az én nagymamám miatt lett farkas?
Ha csak erre
gondoltam, borzasztó bűntudatom támadt. A barátaimnak se mondtam el az igazat,
pedig ahogy egyre inkább telt az idő, úgy egyre jobban éreztem, hogy szorul a
nyakam körül a hurok. Most, hogy Haejin előállt ezzel az ötlettel, erős
késztetést éreztem arra, hogy megosszam a többiekkel is az igazságot, de ez
annyira álszentnek tűnt számomra. Nem tudtam, hogy azért akarom ezt tenni, mert
attól féltem, hogy a barátaim előbb jönnek rá maguktól a titkomra, vagy azért,
mert Haejin kísérletében megláttam azt a lehetőséget, hogy ezzel enyhítsek a
saját lelkiismeretemen. Mert ha elmondom a többieknek az igazat Nagyiról, majd
közlöm, hogy talán van megoldás visszacsinálni mindent, az nem lenne fair velük
szemben. Így is régen tisztáznom kellett volna a helyzetemet.
- Igen
elgondolkodtál. Jól vagy? – Törte meg a csendet Haejin, miközben felém
nyújtotta a poharamat. Megráztam a fejem, ráemeltem a tekintetem, majd
halványan elmosolyodtam.
- Persze, csak
azon gondolkoztam, hogy… lehetne még néhány kérdésem? – Kortyoltam bele a
kólámba.
- Mondd csak –
ült vissza a kanapéra, és ő is inni kezdett.
- Hol hajtod
végre a kísérleteket? És mit kezdesz a hullákkal? Hová viszed őket? – Fordultam
felé kíváncsian.
Haejin láthatóan
meglepődött a kérdéseimen, mert elkerekedett szemekkel nézett rám, és nem tudta
eldönteni, tényleg komolyan kérdeztem-e. Én rezzenéstelen arccal figyeltem őt,
jelezve, nem állt szándékomban viccelni.
- Nos… nem
tudom, mennyire kellene megosztanom veled ilyen információkat…
- Szerintem
jogom van tudni. Amúgy is… kinek mondanám el? Ugyanannak a titoknak vagyunk a
birtokában, ha egyikünk beköpi a másikat, akkor mindketten bajba kerülünk –
vontam vállat.
- Tudom, de nem
ezért félek elmondani, hanem csak nem akarlak bajba keverni.
- Nem hiszem,
hogy ennél nagyobb bajba keverednék, mint most vagyok. Ha egyszer kiderül, hogy
farkasokat rejteget, oly mindegy, hogy tudok-e a te dolgaidról, vagy sem.
Valószínűleg életem végéig börtönbe kerülnék, vagy kivégeznének – mondtam ezt
olyan lazán, mintha csak az időjárásról beszélgettünk volna.
- Hű, elég lazán
veszed ezt az egészet, amilyen fiatal vagy. Ez ijesztő – megborzongott a
mondandómtól, és megdörzsölte karjait, mint aki fázik, miközben hitetlenkedve
megcsóválta a fejét. - A veled egykorúak
még egyetemre járnak, és a legnagyobb problémájuk, hogy ki vannak éhezve és
szexelni akarnak, te meg a halállal és a kivégzéssel dobálódzol.
- Nos, nem
vagyok olyan, mint a többiek, nem vagyok átlagos – sóhajtottam fel. – Benne
vagyok valamiben, amibe én akartam belekeveredni. Megtehettem volna, hogy nem
segítek a farkasoknak, és nem veszek róluk tudomást. Mégis itt vagyok. Szóval?
- Oké, igazad
van – válaszolta végül. – A hullákat általában fel szoktam darabolni, bezacskózom,
majd belerakom a sporttáskámba, és úgy teszek, mint aki elutazik. Le szoktam
utazni Busanba, tekintve, hogy ott van egy nyaralóm, majd beszállok a hajómba,
kimegyek a tengerre, és beledobom a táskát a vízbe, ami szépen eltűnik a víz
alján.
- A-azta –
csodálkozva hallgattam Haejint. Elkerekedtek szemeim, és csak nagyokat
pislogtam rá. Előbb hittem azt, hogy elássa az erdőben a testeket, na dehogy a
tengerbe… és még fel is darabolja őket. Ez hirtelenjében teljesen lesokkolt.
- Ne nézz így,
te kérted, hogy mondjam el. Kegyetlen módszer, de nem akarok lebukni, a
tengerben senki nem keresi őket, és a legtöbbjüket lehet megették a ragadozó
halak.
- Oké, de akkor
is… ez brutális. Mégis csak emberekről beszélünk, akiknek egykoron volt élete,
és te teszel arról, hogy tényleg, nyomtalanul eltűnjenek. Jesszusom – kezeimet
arcomra tapasztottam, és kisujjaimmal az orrnyergemet kezdtem el dörzsölgetni.
- Tudom, de mi
más tehetnék? Nem temethetik el őket tisztességesen, senki nem találhatja meg
őket, mert azzal megint csak veszélybe sodornám mind magamat, mind pedig a
többi farkas életét. Ha valaki testére rátalálnák, biztosan boncolást fognak
végrehajtani az illetőn, és akkor kiderül, hogy farkas volt. Ha pedig ez
nyilvánosságra kerül, senki nem lesz biztonságban – magyarázta erősen
gesztikulálva, és bal lábát átvetette a másikon.
- Tudom, tudom,
én ezt értem, de akkor is… ez… nagyon durva. Most olyan, mintha valami
pszichopatával ülnék szemben és ez… komolyan, mintha csak egy film kellős
közepébe csöppentem volna – sóhajtottam fel, egyszerűen képtelen voltam
felfogni az előbb elhangzottakat.
- Bocsi –
vigyorodott el Haejin és kortyolt egyet a kólájából.
- De a
kísérletek… azok hol… vannak? – Tettem fel akadozva a kérdést, miközben egyik
kezemmel megdörzsölgettem nyakamat.
- Itt a
lakásban.
- Tessék? –
Hangom néhány oktávval megemelkedett és eltátottam a számat. Erre nem voltam
felkészülve, és a meglepődöttségemet nem féltem kimutatni.
- Ebben a
lakásban szoktam végrehajtani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése