Egész éjjel azon
rágódtam, amit Chanyeol mondott. Újra és újra felidéztem a szavait, de minél
többet gondolkoztam, annál jobban csak összezavarodtam. Segíteni akartam, de
nem tudtam, mi lenne a legnagyobb segítség számára. Még ha egy nap rá is jön,
mi volt ez a sürgető érzés benne, attól még ott volt az a kérdés, vajon ki
támadta meg és milyen okból? Tudta, hogy ki ő, hogy hozzánk tartozik? Tudta az
illető, hogy ismeri a többi farkast és talán ez egy fenyegetés akart lenni?
Vagy egy szimplán kissé megtébolyult farkasról van szó, és ennek a támadásnak
igazából nincs is jelentősége?
Bárhogy is
erőlködtem, semerre se jutottam, mindenhogyan falakba ütköztem. Végül mégis
elnyomott az álom.
*
Másnap nyúzottan
ébredtem, mint aki semmit nem aludt. Igazság szerint néhány óránál többet
tényleg nem bírtam pihenni; még ha fáradt is voltam, a szemeim úgy pattantak
ki, mint aki kellőképpen kialudta magát.
Első utam a
fürdőbe vezetett, majd miután kicsit megmosakodtam és rendbe szedtem magam, a
konyhába indultam. Finom illatok terjengtek, és a gyomrom is összerándult, de
valahogy mégsem volt étvágyam.
Becsoszogtam a
konyhába, majd kicsit meglepődtem azon, hogy milyen sokan vagyunk bent,
jóformán az egész társaság ott reggelizett. Csak intettem nekik egyet, majd
kivettem egy üdítőt a hűtőből, és a nappaliba mentem, mivel kicsit túl
zsúfoltnak éreztem a helységet.
Leültem a
kanapéra, és nem telt el sok idő, amikor Baekhyun battyogott be Luhan és Lay
társaságában. Meglepődtem rajtuk és eleinte feszengtek, végül leültek mellém.
- Nem vagy éhes? –
Kérdezte Luhan, de csak megráztam a fejem.
- Nem bántásból,
de mennyit aludtál az éjjel? Pocsékul nézel ki – jegyezte meg Baekhyun, amin
halkan felnevettem.
- Nos, nem túl
sokat. Mostanság nem alszom valami jól – feleltem egy sóhaj kíséretében.
- Érthető, sok
minden történt veled – bólintott megértően Baekhyun, majd folytatta - Nézd,
Minseo… Azt hiszem, nemrégiben kicsit túlreagáltuk a helyzetet. Tegnap este
beszélgettünk a srácokkal, és Kris is elmondta, hogy mi a helyzet Chanyeollal,
valamint, hogy ki az a Haejin, aki itt volt. Bár még most sem teljesen világos
minden, és nekünk is kell egy kis idő, amíg feldolgozzuk, ami történt, de
szeretnénk, ha tudnád, hogy ránk számíthatsz.
- Igen, kicsit tényleg
túl hamar ítélkeztünk feletted, pedig valószínűleg neked sem lehetett könnyű
akkor – vette át a szót Lay. - Sőt, egész idő alatt mindig minket helyeztél
magad elé, segítettél és támogattál minket, holott neked is szükséged lett
volna ránk, azonban mi ezt nem vettük figyelembe. Szóval, amit mondani akarok,
és azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy sajnáljuk, ha megbántottunk
és rosszul érezted magad.
Ellágyultam a fiúk
szavaitól, nem vártam ilyen hamar bocsánatkérésre, sőt, igazság szerint sose
hittem, hogy valaha megbocsátanak nekem. Hirtelen nem tudtam, mit is
mondhatnék, a könnyeim egyszerűen csak potyogni kezdtem, én pedig remegő
kezekkel próbáltam letörölni őket arcomról.
- Nos… elfogadom a
bocsánatkérést, és megértem a reakciótokat. Azt hiszem, senkinek sem volt
könnyű az elmúlt időszak, és mivel ez nem egy gyakori helyzet, szerintem nem is
igazán volt itt jó vagy rossz döntés. Ha előbb mondom el, hogy Nagyi tehet
mindenről, akkor is így reagáltatok volna valószínűleg – mondtam végül, és hogy
megnyugodjak, ittam egy jó nagy kortyot az üdítőmből.
- Igen,
valószínűleg. Tényleg sajnáljuk, amit mondtunk vagy tettünk. Neked ő a
nagymamád volt, az egyetlen élő rokonod, akit elveszítettél, egyedül maradtál,
ráadásul most itt van ez az egész Chanyeollal is. Te pont ugyanúgy szenvedsz,
ahogy mi is – csóválta meg a fejét Luhan, és már éppen megölelt volna, amikor
berontott a nappaliba Kai.
- Emberek, elég az
érzelmekből, folyton megsiratjátok szegény lányt – csapta vállon Luhant, majd
össze is kócolta az említett haját, aki erre csak hasba vágta a másikat.
Szép lassan
mindenki beözönlött a nappaliba, és egyesével bocsánatot kértek, majd eltöltöttünk
egy kellemesnek mondható reggelt, mint a régi szép időkben. Kavarogtak bennem
az érzések, még ha haragudtam is rájuk vagy hibáztak, akkor is tudtam, hogy
mindig itt leszünk egymásnak. És ez valamelyest megnyugtató volt számomra.
Emlékszem,
mennyire féltem elköltözni és elkezdeni az egyetemet főleg úgy, hogy előtte nem
igazán volt kapcsolatom az emberekkel. Nem tudtam, mit hogyan kezeljek, mire
hogyan reagáljak, de az idő múlásával mindezt megtanultam. Hiába írtam
egymagamnak könyveket, ahol már ezerféle szituációra ezerféle reakciót
elképzeltem, de a valóság mégis más volt. Még ha fájdalmasabb is, de sokkal
gyönyörűbb, mert embernek lenni és élni, átélni és megélni az érzelmeket
olyasfajta dolog, amire nincsenek szavak. Az érzelmek és a hibáink tesznek
minket emberré.
Minden olyan
nehezen indult, de most úgy éreztem, sokkal több mindent kaptam a világtól,
mint valaha bármikor. Nem volt tökéletes az életem, tele volt fájdalommal,
szenvedéssel, és néha úgy éreztem, sokkal többet érdemlek ennél, mégis… ahogy a
srácokra néztem, és felidéztem az emlékeinket, rájöttem, hogy ennél többet
sosem kaphatok és nem is akarok kapni. Hisz a boldogságom sose nagy tettekben
mutatkozott meg, hanem azokban a hétköznapi, átlagos kis pillanatokban; azok a
mosolyok és könnyek, nevetések és veszekedések színesítették be az életemet. Sokkal
izgalmasabb volt, mint egy hullámvasút, és sokkal tartalmasabb, mint
kívánhattam volna. Meg voltam elégedve az életemmel minden rossz ellenére, el
tudtam fogadni, hogy nincs olyan, hogy tökéletes élet, és miután ezt
elfogadtam, csak ezután értettem meg, mi is az a boldogság.
A fiúk megállás
nélkül bolondoztak a nappaliban, és amikor Kyungsoo lerúgott egy poharat az
asztalról, mert Suho megcsikizte a lábát, akkor lépett be a nappaliba Chanyeol.
Mindannyian egy
emberként fordultunk felé, majd aggódva ugrottam fel és rohantam oda hozzá.
- Jól vagy?
Chanyeol, feküdj vissza, még nem jöttél rendbe! – Torkolltam le kissé
túlságosan aggódva. Egyáltalán nem festett jól, arca még most is beesett és
sápadt volt, ráadásul a sérülései könnyen felszakadhattak volna.
- Nyugalom, semmi
bajom – erőltetett magára egy mosolyt, és összekócolta a hajamat.
- Hogyhogy semmi
bajod? Chanyeol, tegnap kis híján meghaltál – néztem rá nagy szemekkel, de ő továbbra
is csak mosolygott, ami még aggasztóbb volt.
- Minseo, nyugi.
Inkább hadd üljön le és egyen néhány falatot, attól biztosan jobban lesz – jött
oda hozzánk Kris és a fiúk helyet szorítottak neki is. Nagyot sóhajtottam és én
is visszaültem a helyemre, de egy pillanatra se vettem le a szemem Chanyeolról.
- Tényleg jobban
érzed magad? Szerintem evés után letusolhatnál, és akkor átkötözzük a sebeidet –
válaszolta higgadtan Xiumin, miközben elvett még egy szendvicset az egyik tálcáról.
- Ennyire büdös
lennék? – Halkan felnevetett Chanyeol, és ő is eszegetni kezdett egy
szendvicset.
- Csak egy egészen
picikét – mutatta vigyorogva ujjaival Kai, hogy mennyire.
- Az jó,
mindenesetre, ami a sebeket illeti… nem igazán van szükség a kötözésre –
motyogta két falat között.
- Ne hülyéskedj,
szívesen segítünk, és nem kell szégyenlősnek lenned. Láttunk már pucér férfitestet.
Minseo nem biztos, de ő még kicsi is ehhez – mondta egyszerűen Lay, majd rám
nézett és szélesen elvigyorodott. Válaszul csak hozzávágtam az egyik díszpárnát.
- Nem úgy értettem
– krákogott egyet Chanyeol, láthatóan kicsit zavarba jött. – Már nincs mit
bekötözni. Nincsenek sebeim.
Hirtelen csend
telepedett a nappalira, és döbbenten néztünk rá. Nem kellett feltenni a
kérdést, anélkül is mindenki arcára az volt írva: hogyan történhetett ez?
Mielőtt bármit is
kérdezhettünk volna, Haejin lépett be a nappaliba.
- Szerencsétek,
hogy nem zárjátok kulcsra az ajtót, mert aztán ilyenkor kopoghat az ember, ha
ti úgysem halljátok meg – sóhajtott fel, majd a kezeiben lévő papírlapokkal
beljebb sétált, és leült a kanapé jobboldali karfájára. – A kérdésetekre a
válasz pedig egyszerű: Chanyeolnak elég különleges vére van.
- Hogy érted, hogy
különleges? – Tette fel mindannyiunk helyett a kérdést Suho.
- Chanyeolnak a
vérében olyan anyagot találtam, amitől sokkal gyorsabban gyógyul, regenerálódik,
mint más emberek. Összehasonlítottam a vérét más emberekével és a farkasokéval,
és valahol a kettő között helyezkedik el – magyarázta, miközben átadta nekünk a
papírokat. Egyesével alaposan átelemeztük őket, habár nem igazán értettük, mi is
áll rajtuk, de Haejin minden kérdésünkre alapos választ adott.
- Mégis hogyan
lehetséges ez?
- Nos, úgy
emlékszem, Tao azt mesélte, hogy Chanyeol is volt azon a kísérleti helyen,
ugye? Valószínűleg rajta nem sikerült úgy a kísérlet, ahogy szerették volna.
- Vagy rajta
teljesen másmilyen kísérletet folytattak – osztotta meg gondolatát Luhan.
- Talán… de csak
talán… ha ő ilyen gyorsan gyógyult meg… mi van, ha keresztezve a mi vérünkkel mi
is meggyógyulhatunk? – Folytatta a gondolatmenetet Kyungsoo.
- Azt akarod
mondani, hogy talán Chanyeol vére a gyógyír? Hogy az ő vére az, amit mindig is
kerestünk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése