28. rész

~ 28. rész~

Xiumin arcáról lehervadt a mosoly, amikor mind a négyen csak nagyokat pislogva meredtünk rá.

- Ezt nem mondjátok komolyan, ugye? – Félrebillentett fejjel nézett ránk, mintha ez egy mindennapos dolog lenne, mint az evés vagy az ivás. – Ti tényleg nem hallottatok a vérholdról?

Megráztuk a fejünket, mire Xiumin csak felsóhajtott és szemet forgatott. Arcára volt írva, hogy teljesen analfabétának és idiótának tart minket, de ezúttal eltekintettem egy újabb szócsatától.

- A holdfogyatkozást biztosan ismeritek, elvégre is ez gyakori jelenség, de a legtöbbje azonban csak részleges. Amikor a Hold teljes egészében a Föld árnyékába kerül, az már rettenetesen ritka. A Hold ilyenkor vöröses színű lesz, ezt nevezzük vérholdnak – magyarázta tudományosan Xiumin, mi pedig úgy ittuk szavait, mint a kisgyerekek, akik valami eget rengető dolgokról tanulnak az iskolában. – Nos, ez a vérhold az elmúlt ötszáz évben csak háromszor fordult elő, egy hónap múlva pedig jön a negyedik, ami most hasznunkra válhat.

- Mégis… hogyan? – tette fel a kérdést Luhan, és örültem, hogy nem nekem kellett kimondanom, mert nem akartam ennél is hülyébbnek tűnni, mint most.

- Ti egyáltalán nem érzitek? – Xiumin felvont szemöldökkel mérte végig a társaságunkat, majd az értetlen arcunk láttán újabb szemforgatás következett.

- Mit kéne éreznünk?

- Az erőt. Az energiátokat, ami bennetek van. Napról napra erősebbek lesztek. Nem érzitek az ereitekben? Ez a vérhold hatása miatt van. Minden teliholdkor, amikor át kellene változnunk, biztosan szoktatok valami egészen különlegest érezni. Ha mást nem, akkor azt, hogy ingerültebbek vagytok, nyugtalanabbak, nyűgösebbek, és nem bírtok megmaradni a seggeteken. Ez ugye azért van, mert el van nyomva gyógyszerekkel a farkas énünk. Most sem éreztek hasonlót? Mivel vérhold lesz, az erőnk ki tudja, hányszorosára fog nőni, ami kapóra jön a szökéskor – lelkesedett be egészen a végére Xiumin.

- Most, hogy mondod… mintha valami tényleg másabb lenne – értettem vele végül egyet, ahogy visszaemlékeztem az elmúlt napokra. Furcsán éreztem magam napok óta, de eddig azt hittem, ez azért van, mert nem szedem a gyógyszereket, és mert annyira el akarok már innen menni. Talán csak én fogtam rá ezekre a dolgokra a szokatlan közérzetemet, de valójában a közelgő vérhold miatt vagyok más.

- Igazad van, én elég nehezen alszom mostanában – csatlakozott nem sokkal később Kris is.

- Na, látjátok, erről van szó. Hogy nektek milyen nehéz a felfogásotok… - újból megforgatta szemeit, majd kezeit az asztalon összekulcsolta. – Szóval a lényeg a lényeg, egy hónap múlva senki nem állíthat meg minket.

- Szerinted a fogva tartóink mennyire tudnak arról, hogy vérhold lesz, és másként reagálunk majd? – tettem fel az egyik legfontosabb kérdést.

- Tao, te mégsem vagy olyan hülye – bökött rám végül Xiumin vigyorogva. – Nos, igazából fogalmam sincs, szerintem nem igazán sejtik, hisz mint mondtam, ez nagyon ritka jelenség. Éppen ezért kell megőriznünk a hidegvérünk, és nyugton maradnunk a valagunkon. Senki nem érzékelheti, hogy megváltoztunk, hogy közeledik valami, mert abból rájönnének, hogy készülünk valamire.

- Rendben. Akkor a következőt fogjuk tenni: Luhan Krissel megy, Chanyeol velem marad, te pedig egyedül mész és értesíted a lehető legtöbb farkast, aki itt van – adtam ki a parancsot.

- Hé, én miért nem kaphatom meg valamelyik újoncot magam mellé? Ez így unalmas lesz – nyavalygott Xiumin, mire leintettem.

- Te mindig egyedül szoktál lenni, és feltűnő lenne, ha leállnál valakivel jópofizni. – Nem vártam meg, míg Xiumin válaszol, így folytattam: - Három dolgot kell közölnünk mindenkivel: egy, hogy senki ne szedje többé a gyógyszereket, amiket az ételünkbe csempésznek. Kettő: egy hónap múlva, azaz vérholdkor szökünk. Három: erről csak a négy fal között beszélhet mindenki a saját cellájában. Nem szabad, hogy akármit is sejtsenek ebből, világos?

 Mindenki bólintott, majd Xiumin felállt, és se szó, se beszéd, bevetette magát a tömegbe.

- Nem fogunk tudni mindenkit értesíteni ennyi idő alatt – nézett rám aggódva Kris. – Túl kevesen vagyunk.

- Ne aggódj, két embert még be tudok szerezni – nyugtáztam a helyzetet a pillantásommal, majd Chanyeolt oldalba bökve, én is elindultam.

Chanyeol némán jött mellettem, és ide-oda kapkodta a fejét, ahogy elvegyültünk a többi farkas között. Hogy tényleg az zavarta-e, hogy mindenki farkas vagy alapból a sok idegen volt számára szokatlan, nem tudtam biztosan, mindenesetre nem kérdezett és nem kezdett el makacskodni, aminek örültem. Felfogta, hogy ki akarjuk juttatni, így nagyon nem lehetett beleszólása a dolgainkba, főleg úgy, hogy nem tudja, hogyan működik az itteni rendszer.

Hosszas keresgélés után végre megtaláltam azokat, akiket kerestem. Néhány barátjukkal beszélgettek valamiről, de mit sem törődve velük, léptem oda hozzájuk.

- Beszélnünk kell! Most! – mondtam határozottan, ellentmondást nem tűrő hangon. Egy merő pillanatig mindannyian bámultak rám, végül egy bólintás kíséretében otthagyták a társaságukat, és félrevonultak velünk.

- Mi a helyzet, Tao? – ült le velem szembe Kyungsoo, ahol nemrég még Xiumin foglalt helyet.

Rögtön a tárgyra tértem, és felvilágosítottam őt és Suhot is arról, hogy mit tervezünk. Mivel ők is azok közé tartoztak, akik már régebb óta itt voltak, megbíztam bennük és tudtam, segíteni fognak. Mindketten lazák voltak, és folyton nevetgéltek meg ökörködtek annak ellenére, hogy ilyen kegyetlen volt a sorsuk. Emiatt komolytalannak és gyerekesnek tűntek, felelőtlennek és olyanoknak, akiknek folyton eljár a szájuk, de valójában ez nem volt jellemző rájuk. Ilyennek mutatták magukat, de legbelül kőkemények voltak, és ha valami komolyról volt szó, akkor arról hallgattak.

Ezért is avattam be őket abba, hogy mi a helyzet Chanyeollal. Kyungsoo és Suho is dominánsak voltak, meg volt a tekintélyük, és tudatnom kellett velük is, hogy bizony Chanyeolnak nem eshet baja, senki nem bánthatja, és soha nem derülhet ki, hogy ő ember. Tudtam, ha valaki ujjat merne húzni Chanyeollal, akkor ők ketten megakadályoznák és közbelépnének.

- Ne aggódjatok, tőlünk senki nem tud meg semmit – nézett rénk Suho, majd kacsintott egyet és elvigyorodott.

- Nagyszerű! Azt se felejtsétek el, hogy az elsődleges az, hogy őt kijuttassuk! – mindketten bólintottak a mondandómra, így kieresztettem az eddig bent tartott sóhajt. – Rendben. Akkor tudjátok, mit kell tenni.

Mielőtt felálltak volna, Chanyeol lassan felemelte a kezét, jelezve, neki lenne mondandója. Szegény srác eléggé meg volt szeppenve, most kezdte csak el feldolgozni, hogy ahová került, az tényleg valóságos és nem csak egy rémálom.

- Már bocsánat, hogy közbeszólok, deee… - megköszörülte a torkát, majd kicsit határozottabban folytatta. – Ha egy hónapig nem fogtok találkozni a többi farkassal, honnan fogja mindenki tudni, hogy meg kell szökni? Mert ahogy néztem a cellákat, vérhold ide vagy oda, nem fogja senki kitépni az ajtókat meg áttörni a falakat. És gondolom, amikor eljön a vérhold, akkor mindenki a saját cellájában lesz, nem?

- Igazad van – túrtam bele néhány másodperces gondolkodás után a hajamba, majd idegességemben beharaptam alsó ajkaimat.

Tekintetem körbefuttattam az egész udvaron. Egyre többen szereztek tudomást a szökésünkről. A tömegben kiszúrtam Kris szőke fejét, ahogy kimagaslott. Sokan voltunk, és nagyon sokan gyengék. Aligha csak a legerősebbek fognak életben maradni. Ahogy néztem őket, ahogy újra és újra végigmértem mindenkit, akkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen mindenkit a halálba küldök. Nem mintha itt még lenne számunkra élet, hisz ki tudja, mit terveznek velünk, de mégis… ténylegesen meg fognak halni. Még csak esélyük sem lesz egy új életre. Igaz, innen csak egy módon juthatunk ki, ha mi magunk megpróbáljuk, hisz külső segítséget sosem fogunk kapni, de akkor is. Megölöm őket. Én buzdítom őket arra, hogy ez egy jó dolog, holott tudom, mi fog velük történni.

Mégis miért csinálom ezt? Mit művelek? Miért toborzok itt mindenkit, miért küldöm őket a biztos halálba? Képes leszek ekkora felelősséggel megbirkózni? Tényleg mindezt Chanyeol miatt csinálom? Megéri? Vagy amiatt a lány miatt a képen, akiről semmit sem tudok? Elment az eszem? Ha meg is próbáljuk ezt a szökést, és elbukunk… akkor mindez ugyanúgy fog tovább folytatódni. Ugyanúgy hoznak másokat, ugyanúgy elrabolnak még több embert, és akkor minden hiába volt.

És igaza van Chanyeolnak. Ahhoz, hogy sikeres legyen a szökés, egy helyen kell lennie mindenkinek, hogy fedezzenek. De hogyan? És különben is… merre fogunk szökni? Merre a legcélszerűbb? Ha elkezdődik a szökés, nem fog senki törődni a másikkal, csak saját maga lesz, és mindenki ész nélkül megpróbál majd átmászni a falakon. Chanyeol miatt nekünk esélyünk sem lesz kijutni. Titkos kijáratok meg aligha vannak, hisz ez nem olyan, mint egy egyszerű börtön. Ez annál ezerszer rosszabb.

Visszafordítottam a tekintetem, és Chanyeol arcát látva már épp azt mondtam volna, hogy le kell fújnunk a tervünket, amikor Suho elnevette magát, és felugrott a helyéről.

- Ezt bízzátok csak ránk, tudjuk, mit kell tenni – kuncogott, majd mintha mi sem történt volna, elszökdelt tőlünk.

Kyungsoora néztem, aki csak megrázta fejét barátja reakcióján. Reméltem, ő ennél bővebben tud nekem válaszolni, mégis mit tervez ez a jómadár, de végül ő is csak homályosan felelt:

- Ne aggódjatok, tényleg megoldjuk. Bízhattok bennünk – mondta, majd ő is távozott köreinkből.

Chanyeol nagyokat pislogva pillantott rám, de én csak megrántottam a vállamat, jelezvén, nem tudom, miről beszéltek ezek.

- Azt hiszem jobb lesz, ha mi is nekiállunk a feladatnak.