~ 55. rész~
Egyáltalán
nem értettem, miért viselkedik így Tao. Rettenetesen aggódtam érte, mert nem
akartam, hogy bajt hozzon saját magára, vagy valahogyan kárt tegyen magában.
Amikor sokadszori hívásra sem reagált a hívásaimra, eltörött a mécses, és nem
bírtam uralkodni az érzéseimen. Nem tudtam, kivel beszélhetnék erről, hogy
megnyugtasson, minden rendben vele, és ez volt a legrosszabb az egészben. Hogy
egyedül kellett otthon ülnöm a lakásban, és reménykednem, hogy Tao visszajön,
és megbeszéljük a dolgot, bármiről is legyen szó.
Amikor
végre megérkezett, rideg volt és ez nem tetszett. Hazudnék, ha azt mondanám,
nem féltem, mert legbelül nagyon is rettegtem. Nem ismertem eléggé, és fogalmam
sem volt, mire hogyan reagál. A lelki állapota instabil volt, és ha a farkas
énjén nem tud felülkerekedni, akár még meg is üthet engem.
Egyáltalán
nem értettem, miről beszél nekem. Honnan ismerik egymást Nagyival, és mégis
miről kellene tudnom? Milyen játéknak van vége és mit kell befejeznem? Teljesen
összezavart, és a helyzetet az is tetőzte, hogy úgy viselkedett, mint egy
eszelős. Fogalmam sem volt, mi ütött belé, és tudtam, hogy azzal, hogy
ordibálok, csak rontok a helyzeten, de mi mást tehettem volna? Én is feldúlt
voltam, mert Nagyi kómába került, és rajta kívül csak Tao volt az, akire azt
hittem, számíthatok. Persze, ott voltak a többiek is, de vele különösképpen
megértettük egymást, és az elmúlt időszakban vele töltöttem a legtöbb időt.
Erre
így nekem támad, és a semmiből megvádol olyanokkal, hogy a nagymamám tehet
mindenről, és én biztosan tudtam erről.
-
Mi? – csak ennyit bírtam kinyögni, és minden érzés eltávozott belőlem. A
könnyeim elapadtak, a szavak a torkomban ragadtak, a félelem felszívódott és
helyét csak a zavartság vette át. – Ezt mégis honnan veszed?
-
Elég időt töltöttem azon a helyen bezárva, és bár sosem láttam az arcát, a
hangját felismerem. Tudom, hogy ő volt az. Ő beszélt hozzánk a hangosbemondón
keresztül, és ő volt ott akkor is, amikor az első génmódosító injekciót beadták
nekünk. Sőt, az igazat megvallva, ő volt az, aki az első szúrást megadta! – Tao
továbbra sem engedett a szorításából, és arca hihetetlen módon eltorzult a
dühtől. Úgy festett, mintha az ördöggel szemeznék.
-
Biztos vagy te ebben?
-
Ne nézz hülyének, kérlek! Azon a helyen sosem láttunk semmit, de a hallásunk
felerősödött, így elég sok minden eljutott hozzánk. Az ő hangját sosem tudnám
elfelejteni.
-
Ez nem lehet… biztos, hogy tévedsz. Kell lennie valami magyarázatnak!
-
Mégis minek? Hogy te voltál a helyén? Mert én ezt az egyet tudnám elképzelni,
de ez sokkal jobban fájna, és azt nem akarom.
-
Hogy én? Hallod te, miket beszélsz? Komolyan engem gyanúsítasz azok után, hogy
annyit segítettem nektek?
-
Honnan tudjam, hogy az nem a terv része volt?
-
Ez őrület! Én ilyenre nem lennék képes! Azt hiszed, hogy amiket mondtam, az
mind hazugság? Szerinted ennyire jól megjátszanám magam?
-
Nem tudom, mit higgyek, Minseo! De a nagymamád igen jól színészkedett, és ebből
kiindulva te sem lehetsz rosszabb!
Hirtelen
engedett el, és lépett egyet hátra, majd megfordult saját tengelye körül,
miközben remegő kezekkel hajába túrt. Arca arról árulkodott, hogy ő maga sem
akarja elhinni, amit mond, de képtelen volt az ellenkezőjéről meggyőzni magát.
Azokban a percekben nem tudtam, mit érez irántam, csak abban voltam biztos,
hogyha nem verem ki ezt a hülyeséget a fejéből, végleg el fogom veszíteni.
Érzések
kavalkádja táncolt az arcán, és tükröződött minden mozdulatán. Zavart volt és
dühös, csalódott és elkeseredett. Pont így éreztem magam én is.
-
Én tényleg nem tudok semmiről – feleltem halkan. Bár mérges voltam, amiért
mindkettőnket ilyenekkel gyanúsítgat, nem akartam kiabálni. A torkom már amúgy
is fájt a sok kiáltozástól. – És szerintem Nagyi sincs benne. Nézz már rá!
Nagyon idős, és járni is alig bír, ráadásul kórházban van. Arról nem beszélve,
hogy nemrég költöztünk ide…
-
De kórházba is csak azután került, hogy bekövetkezett a szökés. Nem gondolod,
hogy köze van hozzá?
-
Ez nem elég ok. Egy autó ütötte el!
-
És szerinted ki vezette az autót?
-
Miért, te talán tudod?
-
Nem, de biztos vagyok benne, hogy valaki, aki tudott arról, mit csinál. Talán
az egyik áldozat hozzátartozója. Akár közülünk is lehetett valaki. Talán nem
minden farkast sikerült a kempinghez vinni, nem tudom. De biztosan meg akarták
ölni.
-
Ez nem igaz. Ez hülyeség. Nagyi sosem ártott volna senkinek! Az ideje legtöbb
részét velem töltötte…
-
Belegondoltál valaha, hogy miért voltál elzárva a külvilágtól? – Vágott
hirtelen a szavamba, miközben ismét felém fordult és tett egy lépést felém.
- Hogy miért nem mehettél óvodába és
iskolába? Hány éves is vagy? Húsz? Kris körülbelül hét évig volt bezárva,
vagyis nagyjából tizenhárom éves voltál, amikor ez az egész elkezdődött. Azt
mesélted, abban az időszakban voltál a legdepressziósabb. Nem gondolod, hogy a
mamád akkor kezdte ezt az egészet?
-
Te teljesen meghibbantál. Mégis miért tett volna ilyet? Semmi köze nincs ennek
hozzám. Szöulban laktunk, és különben is, soha nem jártunk előtte erre. A
múltam pedig azért volt olyan, amilyen, mert korán elveszítettem a családomat,
és ezt nem dolgoztam fel, folyton szomorú és magányos voltam, a többi gyerek
pedig kipécézett magának, és emiatt bántottak. Ennyi. Vége. Ezért kerültem
magániskolába, semmi másért. Úgy érzem, te ezt az egészet bemesélted magadnak.
-
És én mégis miért tennék ilyet? Ugyan, ne nevettess!
-
Nem tudom. Talán mert nem sikerült feldolgoznod, ami odabent történt, és félsz!
Talán csak akkor nyugodtál meg, ha te magad kapnád el a tettest, ezért keresel
bűnbakot!
Tao
úgy nézett rám, mintha a legundorítóbb dolog lennék a világon. Habár percekkel
ezelőtt még azt gondoltam, hogy észérvekkel kell őt meggyőznöm arról, hogy amit
mond, alaptalan, most inkább saját magamat és nagymamámat védtem, így a kettőnk
lévő szakadékot folyamatosan növeltem. De mit tehettem volna? Képtelen voltam
újabb hazugságokba bocsátkozni, hogy lenyugodjon.
Tao
ismét előttem termett, és egy hatalmasat ütött a falba. Nem néztem szemeibe, de
így is tudtam, hogy milyen sötét és dühödt a tekintete. Ha ránézek, azt sosem
tudnám elfelejteni, és mindig rettegnék, hogy legközelebb is így fog velem
viselkedni.
-
Akár hiszed, akár nem, de a te nagymamád az, aki ezt tette. Nem tudom, hogyan,
nem tudom, miért, de nem is érdekel. Hogy közöd volt-e hozzá, hogy mennyit
tudtál minderről, nem számít. A lényeg, hogy életben van, és én egykoron
megfogadtam, hogy bosszút fogok azon állni, aki ezt tette…
Lassan,
tagoltan beszélt, hogy biztosan mindent megértsek. Hangja fenyegető volt, és
nem akartam elhinni, hogy valóban ő áll velem szemben. Nem ilyennek ismertem.
-
Mit akarsz tenni? – Hirtelen kaptam rá tekintetem. Karjaiba csimpaszkodtam,
remélve, ezzel meg tudom akadályozni, bármire is készül, hisz nyilvánvaló volt,
mik a szándékai. – Kérlek, Tao, csak gondold át még egyszer! Nem lehetett ő, ez
biztos! Komolyan, Tao, én bármiben segítek neked, de ez… ez képtelenség.
-
Hidd el, Minseo, nekem is éppúgy fáj, hogy pont te vagy a rokona, mint neked.
Mert odabent te adtál nekem erőt, hogy kijussak, és mindent előröl kezdhessek,
de amíg ő életben van, addig nemcsak én, hanem mindenki más is veszélyben van.
És annyi elvesztegetett és igazságtalan év után nincs más választásom…
Tao
lerázta rólam a kezeit, majd megindult a kijárat felé. Képtelen voltam
felfogni, amit mondott, és mire észbe kaptam, már csak a nyitott ajtóval
találtam szembe magam. Kirohantam a teraszra, és a nevét kiáltottam, mely a
sűrű éjszakában hosszan visszhangzott, de válasz nem érkezett.
A
távolban egy madársereg felreppent, és hangos károgás között elrepültek, végül
ismét minden elcsendesedett. Az éjszaka fojtogató volt számomra.
Összeestem
az ajtóban, és zokogni kezdtem. Arcomat kezeimbe temetve sírtam, és próbáltam
feldolgozni, mi is történt az előbb.
Nagyi
kómában van. Taoval minden rendben volt és jól megvoltunk, egészen délutánig. Mégis
hogyan változhatott ekkorát a világ egyetlen perc alatt?
Elveszítettem
őt, ehhez semmi kétség sem fért. Ha ki is derülne, hogy tévedett, akkor sem
tudnám ezek után megbocsátani neki, hogy a fejébe vette, hogy megöli a
nagymamámat. Van ennek bármiféle értelme? Mikor süllyedtünk ilyen mélyre?
Hogyan történhetett meg mindez? Tettem én valaha valamit is, amiért ezt
érdemlem? És vissza lehet fordítani a helyzetünket?
Nem
utáltam Taot, egyszerűen csak nem értettem őt. Segíteni akartam neki, de ő
hajthatatlan volt, és szinte biztos voltam abban, hogy az őrületbe fogja
kergetni magát. Honnan szedhetett ekkora marhaságokat? Miért pont az én
nagymamámat okolja? Valóban alaptalan lenne, minden vagy tényleg…?
Nem,
ez képtelenség. Nagyi sosem viselkedett furcsán, mindenben támogatott, és hála
neki, normális életem van. Talán sok mindenben hiányom van, de ezeket be tudom
pótolni, és tudok fejlődni. Miért tett volna ilyet Nagyi?
Szöulban
laktunk, és sosem volt távol. Időnként természetesen elutazott pár napra, de
csak néhány vidéki barátnőjéhez, és volt, hogy én is vele mentem. Mikor lett
volna ideje ilyen szörnyűségeket művelni? Ráadásul miből építette volna fel azt
a kísérleti helyet? Nem, ez lehetetlen.
Beugrott
egy emlék, amikor Dalseongba költöztünk. Nagyi nagyon hamar belement ebbe, és
már akkor is furcsának találtam, de… igazából semmi szokatlan nem volt benne. Ő
idős volt, Szöul pedig túl zajos, és a lakás túl nagy volt kettőnknek.
De
miért pont Dalseong, és honnan szerezte ilyen hamar a lakást? Talán… mindig is
megvolt neki? Vagy ismerősé lett volna? És amikor időnként visszautazott a
szöuli barátnőihez látogatóba, valóban odament? Biztosan, hisz mindig felhívott
valamelyik barátosnéja, hogy nemrég indult vissza. Bármibe belemagyarázhattam
volna én is, de semmi értelme nem lett volna.
Kész
őrült vagyok, hogy lassan én is elkezdem gyanúsítgatni a saját nagymamámat. Tao
biztosan téved. Nagyinak évek óta rosszak a lábai, mindig is lassan járkált, és
nem tudott sokáig álló helyzetben lenni, és egy ilyen hely fenntartása és
folyamatos ellenőrzése sok energiát vesz igénybe. Nem bírta volna hosszú távon,
főleg, hogy még ő maga is adott be injekciókat. Ugyan már! Ez badarság!
De
mi van, ha Nagyi előttem is megjátszotta magát?
-
Úristen, miket beszélek én? – tettem fel hangosan a kérdést. Ahogy végigfutott
ez a sok gondolat a fejemben, abbahagytam a sírást, és már csak szipogtam.
Ötletem sem volt, mihez kezdjek, de nem hagyhattam ennyiben a dolgot.
Rettenetesen
fájt, hogy Tao így viselkedett, és reméltem, hogy lecsillapodik, mire
visszajön. Már ha visszajön.
Abban
biztos voltam, hogy ma éjszaka nem tesz kárt Nagyiban. Újból és újból át fogja
gondolni, és ezzel talán időt nyerek magamnak, de a végén akkor sem fogja
meggyőzni magát az ellenkezőjéről.
Ki
kellett derítenem az igazat, mielőtt még jobban elfajulna a helyzet, de az
egyetlen, akinek bizonyossága volt efelől, az Nagyi volt. Ő viszont éppen
kómában feküdt a kórházban.
Hàt így kell ébreszteni a népet?
VálaszTörlésÉs még a másik történetednek is van új része?
Najó, erre nem igazán tudtam mit mondani. Elég furcsa lenne ha tényleg nagyi vezetné azt a kócerájt. Amúgy meg arról beszéltem előző hozzászólásomban, hogy nagyi találkozott Baekhyunnal, és az oké hogy ő nem ismerte fel, na de Nagyi?
Fhu, na én nagyon kételkedek ebben, szóval ha tényleg nagyi lesz a főnök... Mondhatnám azt hohy kicsinállak, de ezt már sokszor megtettem, szóval inkább csak siess a következő résszel. :DÖleel: Mirae
Hihi, bocsi. Tényleg hajnalokban tudok csak írni, de erről le akarok szokni, nem jó, ha ilyen sokáig fent vagyok. Megpróbálok majd előbb írni, és előbb is hozni a részeket.^^
TörlésÁh, így már értem. Nos, akár lehet, hogy Baekhyun a testvére, lehet más, lehet nincs is testvére :P Ki tudja? Én nem. :D Bocsi, de tényleg nem mondhatok semmit. Főleg arról nem, hogy Nagyi miket művelt, mert valljuk be, azért Nagyi tényleg idős és sok időt töltött Minseoval, de bármi megeshet még. :)
Köszönöm, hogy írtál^^
:)
VálaszTörlésAjajajhhh nagyon roszak a körülmènyek jelen pillanatban.
Engem is megzavartál... Tao a hang alapján îtèl de soha nem látta. Minseo szereti nagyit de tao t semm akkarja elveszîteni... Vajon mi azz igaszság... Van valaki aki tud mèg többet vagy az igazat???
Ahjh minseo most gondolom szereted h ezt îgy îrod nekünk le..
Na de folytasd gyorsan mert. Tudnunk kell mitörtènik
Minseo eléggé patthelyzetben van, mert mindkét személy fontos neki, de persze egyértelmű, hogy Nagyit választaná, mégiscsak ő a közelebbi rokona. És persze, hogy Tao tűnik "bolondnak", hisz ő volt 5 évig bezárva, nem biztos, hogy feldolgozta, ami történt vele, ugyanakkor ennyire kapaszkodni ebbe a hangba nem őrültségnek tűnik. Meglátjuk, mi lesz =D
TörlésÉs igen, baromira élvezem ezeket a részeket írni =D
Hali! Èn most csak tátott szájjal tudok bambulni, mert ez a legnagyobb csavar a történetben, amire nem hiszem, hogy bárki is számított volna. =-O Jár érte neked a dícséret. ;-)
VálaszTörlésMicsoda átverésben meg színjátékban volt része szegény Minseo-nak. A felmerülő ezernyi kérdésére tényleg csak a nagyija tudott volna válaszolni, de hát komába esett, ez még várat magára. :-\ Remélem Tao egy idő után megnyugszik és nem fogja a végtelenségig azt gondolni, hogy Minseo is benne volt. Biztos van erre az egészre magyaràzat. Huh csak tovább kell olvasnom. :-)
Hehe.... Igen, sejtettem, hogy ez hatalmas csavar lesz :D Istenem, ha tudnád, mennyit vigyorogtam írás közben, mikor arra gondoltam, hogy ezeket a részeket megírom, és ki mit fog hozzászólni...:D
TörlésMinseo elég szerencsétlen helyzetbe került, én sajnálom őt, ő az egyik legnagyobb áldozat... =/ Tao pedig reménykedjünk, hogy összeszedi magát a későbbiekben^^