31. rész

~ 31. rész~

Nem értettem, mi folyik itt. Azt még csak-csak sikerült feldolgoznom, hogy teljesen véletlenül egy vad idegen srácot lőtt sérüléssel találok a kertünkben, de hogy emellett még farkas is? Ez több volt a soknál. Ráadásul hirtelen betoppant két másik idegen alak abba a lakásba, ami nem az enyém, és akiket történetesen ismer ez a Baekhyun gyerek… Mi a fene történik? Most komolyan, ezt el kellene hinnem? Komolyan azt kéne gondolnom, hogy ez véletlen egybeesés? Ugyan már.

Ijedtemben felugrottam és hátrébb húzódtam, hogy ha esetleg meg akarnának támadni, nagyobb esélyem legyen elfutni.

Baekhyun szintén felkelt, és megölelte a két idegent. A barátai lennének? De miért vannak itt? Honnan tudták, hol van Baekhyun? Hogyan jöttek be? És… mit akarnak?

- El se hiszem, hogy ismét látlak titeket! Gyertek, üljetek le!

Mindketten leültek a kanapéra, mintha én ott sem lennék, mintha ez az ő házuk lenne. Kellemetlenül éreztem magam, és nem tudtam, mit kellene tennem, főként így, hogy egyedül voltam lány, három olyan emberrel, akiket nem ismertem. Még szép, hogy rettenetesen féltem, és a lehető legrosszabb gondolatok is megfordultak a fejemben.

- Elárulnátok, hogy kik vagytok és mi a fenét kerestek itt? – mondtam ki végül gondolataimat. Féltem, de ugyanakkor kíváncsi voltam, és mivel Sehun megkért arra, hogy vigyázzak a lakásra, legalább illett annyit tudnom, kiket is engedtem be… vagyis… kik törtek csak úgy be.

- Áh, igen – tért észhez Baekhyun, és felém fordult. – Ő itt Minseo, aki rám talált, és akinek köszönhetem, hogy életben vagyok. Ők pedig… nos… ők Lay és Kai. Őket is elrabolták, ahogy engem, egy helyen voltunk, ott ismerkedtünk meg. Ők is farkasok.

- Aha. Értem – nyugtáztam a dolgot, de valójában fogalmam sem volt, mit gondoljak. Farkasok. Még hogy farkasok. Nem tudtam, melyik lenne ijesztőbb: ha kiderülne, hogy tényleg azok, vagy, hogy ők ezt hiszik magukról, ami azt is jelentheti, hogy egy beteg, pszichopata társaság vesz körül.

- Te elmondtad neki? – kérdezte Kai felháborodottan.

- Muszáj volt. Egyrészt, mert ha nem mondom el, kórházba visznek, és ott biztosan kiderül, hogy mi vagyok. Másrészt pedig az egyik közös barátunkat is elrabolták, és valószínűleg most ott van, ahonnét mi eljöttünk. Nem kell aggódnotok, megbízhattok benne. Habár… nem igazán hisz nekem.

- Na, jó, oké, elég! – kiáltottam el magam. Ideges voltam, és féltem, teljesen összezavarodtam és egyszerűen képtelen voltam elhinni, amiről beszélgettek. – Most tényleg azt akarjátok beetetni velem, hogy kísérleteztek rajtatok, ezáltal farkasok lettetek, és nektek, hármatoknak mégis sikerült megszöknie?

- Igen, mondhatjuk. Bár nem tudom, Kai és Lay hogyan jutottak ki… - nézett most érdeklődő arckifejezéssel a két fiúra.

- Együtt terveltük ki a szökést pár ottani sráccal – szólalt meg ezúttal Lay. – Mindenkit lelőttek azon a napon, amikor ezt megvalósítottuk, beleértve minket is. Egyedül Baekhyunnak sikerült meglógnia.

- Rólunk is azt hitték, hogy meghaltunk – vette át a szót Kai. – Kaptunk néhány golyót, de már az elején összeestünk, hogy azt higgyék, végünk. A többieket annyira szétlőtték, hogy csak húscafatok maradtak belőlük. Minket kivittek a falakon kívülre, hogy elássanak, de ekkor befejeztük a színjátszást és feléledtünk, így ők kerültek föld alá, mi pedig menekülőre fogtuk.

- Nem buktatok le? Nem keresnek titeket? – kérdezte Baekhyun.

- Fogalmam sincs, de nem hiszem. Hogy rájöttek-e arra, mi történt, és hogy valójában nem mi fekszünk a föld alatt, szerintem nem tudják. Mindenesetre biztosan feltűnt nekik, hogy két társuknak nyoma veszett. De a te szökésed igencsak felkavart mindent, azóta is utánad kajtatnak – dőlt hátra a kanapén Lay.

- Örülök, hogy ti is megúsztátok élve. Azt hittem, meghaltatok.

- El kell tűnnötök innen, most! – vágtam közbe ingerülten, és határozottan, mire mind a hárman rám néztek. – Ez nem az én lakásom, úgyhogy kérlek, menjetek el, oké? Nem kellene itt lennetek, nem is érdekel, mit akartok, csak… tűnjetek el, jó?

- De, Minseo, nincs hová menniük…

- És én azzal mit kezdjek? Ha tényleg igaz, amit meséltek, és tényleg keresnek titeket, akkor nem szeretném, hogy itt találjanak rátok, mert nem akarom, hogy én, vagy akármelyik ismerősöm miattatok meghaljon. És különben is… nem te mondtad tegnap, hogy nem fogsz semmit sem elárulni erről? Most már tudok erről a titokról, még ha nem is hiszem el, ergo veszélyben vagyok, és ti mégis itt ültök? Nézzétek, srácok, én most marhára össze vagyok zavarodva, tudom, hogy bunkónak és szívtelennek tűnök, de fogalmam sincs, mit csináljak, mit gondoljak, mit kezdjek veletek és egyszerűen csak idegesít a tény, hogy nem tudom, kik vagytok. Honnan tudjam, hogy ez nem csak egy színjáték, és valójában nem akartok engem is elrabolni? Sehun és Chen hamarosan visszaérnek… mégis mit mondjak nekik?

- Minseo, teljesen megértem a félelmed és a tehetetlenséged, és mindent, amit mondasz, mert valószínűleg, ha én hallanám ugyanezt szemtől szemben, én is így reagálnék… de kell egy kis idő, mire kitaláljuk, mit csináljunk. Nincs hol laknunk, nem mehetünk senkihez, mert nem maradt senkink, és most, hogy tudom, hogy Chanyeolnak baja esett, meg akarom menteni. Ki akarom őt onnan hozni, érted? De ki kell találnunk egy tervet, és addig el kell rejtőznünk! – válaszolta Baekhyun, miközben felállt a kanapéról, és lassú léptekkel megindult felém. A mondandója végére odaért elém, és óvatosan megfogta a vállaimat. Nem futottam el tőle, pedig a szívem hevesen vert, és egy hangocska megállás nélkül azt kántálta, hogy meneküljek. Mégis, úgy gondoltam, nem fog bántani és nem akar nekem ártani. Már régen megtette volna, ha ez lett volna a célja, nem igaz?

- És mit akarsz tenni? Visszamentek hárman és kihozzátok őt? Értesítitek a rendőrséget, vagy a kommandósokat, meg mindenkit, akit csak lehet? Senki nem fog nektek hinni, vagy ha mégis, akkor félni fognak. Hárman túl kevesek vagytok az ottaniak ellen.

- Igen, ebben igazad van – állt fel a kanapéról Kai is, és ő is odajött elém. – Ezért fogsz te is segíteni nekünk.

- Mi? Hogy én? Ki van zárva, én ebbe nem mászok bele! – tiltakoztam, majd hátrébb léptem egyet. – Amúgy sem hiszem el ezt az egészet. Az még oké lenne, hogy kísérleteznek embereken, mert van ilyen a világban, biztosan, de hogy farkasok… nem, ez képtelenség.

- Szerinted akkor én hogyan gyógyultam meg mára? – Baekhyun ekkor felemelte a pólóját és a hasára mutatott. – Pontosan tudod, hogy meglőttek, hisz te szedted ki a golyókat. Nem haltam bele a vérveszteségbe, ahogy egy ember tette volna, ráadásul nyoma sincs neki, semmiféle heg nem maradt utána. Szerinted hogyan lehetséges ez?

- Nem tudom – tártam szét a karjaimat. – Talán… ezt is megjátszottad. Lehet, csak hallucináltam vagy álmodtam ezt az egészet, fogalmam sincs.

Annyira kétségbeesetten próbálták elhitetni velem az állításukat, hogy egyszerre kezdtem azt érezni, talán mégis igazuk van. Ki a fene találna ki ilyeneket és mi célból? Ha lenne valami hátsó szándékuk, akkor nm törnék magukat ennyire, ugye? Ha valakinek igaza van valamiben, akkor mindent megtesz azért, hogy ezt be is bizonyítsa. Tényleg… farkasok lennének? De ez akkor is őrültség!

- Rendben – felelte hirtelen Lay, majd hátat fordított, és bement a konyhába. Fél perccel később visszajött, egy késsel a kezében. – Az első lépés, hogy meggyőzzünk az igazunkról. Baekhyunt tegnap lelőtték, de életben van, egy karcolás sincs rajta. Azt mondod, lehet, hogy csak hallucináltál, igaz? És most? Most, hogy itt állunk előtted, ez is az? Ezt is álmodod?

- Nem, ez azt hiszem a valóság – feleltem visszafojtottan, miközben le nem vettem a szemem a késről. Mit akar vele? Ugye nem rajtam akarja használni?

-  Oké. Akkor, ha ezt teszem, elhiszed végre, hogy mik vagyunk? – kérdezte, majd egy hatalmas vágást ejtett a kezén.

Csuklójától kezdve, egészen a könyökhajlatáig végighúzta a kést, amiből pillanatok alatt elkezdett folyni a vére. Felsikítottam, és kezeimet az arcom elé kaptam. Másodpercek alatt igyekeztem lenyugtatni magam, és végül lassan elvettem ujjaimat a szemeim elől.

Lay alkarjából csöpögött a vér, a padlón már egy kisebb tócsa is összegyűlt. Aztán a seb lassan összehúzódni látszott. Egyre kisebb és kisebb lett, fokozatosan összeforrt, a vérzés elállt, a bőre pedig ismét ép és tiszta lett – mindenféle heg nélkül.

- Most, hogy ezt láttad, még mindig nem hiszed el? Mert ha kell, többször is megvágom magam, a hasamba is szúrhatom, vagy bármi, amit szeretnél.

Lay nem tette le a kést, de eléggé elszántan meredt rám. Fel nem tudtam fogni, amit az előbb láttam. Én valóban nem hittem, hogy ilyen létezik. Noha rengeteg farkasos könyvet olvastam, és mindig volt egy olyan meggyőződésem, hogy akár a valóságban is létezhetnek, most, hogy ez úgy nézett ki, tényleg igaz, nehezemre esett elhinni. De tényleg itt állt egy előttem, sőt, három, és akkor biztos lettem abban, hogyha arra kérném őket, változzanak át farkassá, megtennék.

Közelebb léptem Layhez, és végigsimítottam ujjaimmal az alkarján. Tényleg ép volt, és sima. Sehol egy karcolás. A vére még mindig a padlón hevert. Biztosan nem csak képzeltem. Ez tényleg megtörtént.

Le kellett ülnöm, mert hirtelen elszédültem. Túl sok volt ez egyszerre. Körülbelül egy hónapja költöztem ide egy jobb élet reményében, erre belecsöppenek egy olyan világba, amiről eddig csak könyvekben olvastam. Amikor idejöttem, nem hittem volna, hogy ez megtörténhet, hogy ilyen eseményekben lesz részem, és őszintén, attól a pillanattól kezdve, hogy Baekhyunnal találkoztam, úgy gondoltam, hogy álmodom. És tudtam, bármi is fog történni, mindvégig álomnak fogom hinni, mert különben nem tudnám megemészteni.

Ha tényleg farkasok… ha tényleg minden igaz, amiről beszéltek, akkor rettenetesen nagy veszélyben vannak. Rajtuk kívül még több százan vannak fogságban, köztük Chanyeol is. Meg akarják őket menteni, és egyedül csak én tudok segíteni. Ha ezt most visszautasítom, nemcsak az ő életük fog arról szólni, hogy menekülnek, hanem akiket elraboltak, azok ugyanúgy szenvedni fognak. És még többen kerülnek oda… és még többen halnak meg… és megint újakat hoznak a helyükre.

Tudnék ekkora bűntudattal tovább élni? Még ha őrülten is hangzik, már elültették a bogarat a fülemben, amit nem tudnék ignorálni, és egész életemben átkoznám magam, amiért akkor nemet mondtam? Nem tudnék én se teljes életet élni, ha most hátat fordítok nekik.

- És most, hogy hiszek nektek, mi a következő lépés?